
Archív felvétel
Fotó: Vatican News
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikára ment kivizsgálásra, hörghurutjának kezelésére – közölte a szentszéki sajtóközpont.
2025. február 15., 11:232025. február 15., 11:23
A szentszék este kiadott, immáron harmadik pénteki közleménye szerint Ferenc pápán a kórházban szakorvosi vizsgálatokat végeztek, és kórházi környezetet igénylő gyógyszeres terápiát írtak elő számára.
– olvasható a közleményben. A szentszék megjegyezte, a kórházi kezelést az indokolta, hogy az utóbbi napokban rosszabbodott a pápa hörghurutja.
Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy Ferenc pápa „nyugodt, jó hangulatban van és néhány újságot is elolvasott” a kórházban.
Szombaton a művészeknek és a kulturális életnek szentelt jubileum kezdődik. A világ minden részéből érkezett résztvevőknek vasárnap a pápa helyett a kulturális és oktatási dikasztériumot vezető bíboros mutat be misét, és lemondták Ferenc pápa hétfőre tervezett látogatását is a Cinecitta római filmgyárba. A pápa a délelőtti audienciákat követően ment a klinikára, ahol már több alkalommal kezelték.
A Vatikán egy hete közölte, hogy az egyházfőnek bronchitise van, és munkáját az apostoli paloták helyett a lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi. Február 9-én, vasárnap Ferenc pápa nem tudta végigolvasni beszédét, amelyet másnak adott át arra hivatkozva, hogy még nem gyógyult meg teljesen.
Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta többször járt betegként a Vatikán szomszédságában található, katolikus Gemelli-klinikán, amelyet a pápák kórházaként ismernek. 2021 és 2023 nyarán vastagbél-divertikulózissal műtötték meg, 2023 tavaszán pedig szintén légzőszervi megbetegedéssel szorult kórházi ellátásra. A Gemelli-klinika tizedik emeletén található az úgynevezett pápai kórterem, amelyben II. János Pált és XVI. Benedek pápát is fogadták.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!