Hirdetés

Korea: Kimék szemlét tartottak

Egy nappal a dél-koreai sziget keddi ágyúzása előtt Kim Dzsong Il és utódjául kijelölt fia, Kim Dzsong Un azon a tüzérségi támaszponton járt, ahonnan leadták a lövéseket – jelentette csütörtökön a dél-koreai média kormányforrásokra hivatkozva.

2010. november 26., 04:402010. november 26., 04:40

A Joongang Daily című lap értesülése szerint Kim Dzsong Il személyesen ekkor adta ki a parancsot a támadásra. Fia valószínűleg azért kísérte el őt, hogy tapasztalatokat szerezzen a hadsereg irányítása terén. Lapértesülés szerint a két Kim találkozott a helyi katonai körzet parancsnokával. A KCNA észak-koreai hírügynökség jelentése alapján a két Kim hétfőn magas rangú katonai vezetőkkel együtt látogatást tett abban a tartományban, ahol a lövéseket leadó tüzérségi támaszpont van. A KCNA azonban csak arról tett említést, hogy a küldöttség egy halászati üzemet keresett fel. Mike Mullen tengernagy, az amerikai egyesített vezérkar főnöke a napokban ugyancsak úgy vélte, hogy a támadás valószínűleg összefüggésben áll a kommunista rezsim vezetői posztján várható utódlással. Közben kiderült: lemondott a dél-koreai védelmi miniszter azoknak a belföldi bírálatoknak a hatására, amelyek szerint a hadsereg nem megfelelően reagált az észak-koreai tüzérségi támadásra. Az elnöki hivatal közölte, hogy az államfő elfogadta a miniszter lemondását.

A dél-koreai elnök egyúttal utasítást adott arra, hogy jelentősen erősítsék meg a biztonsági intézkedéseket a Sárga-tenger Észak-Koreához közel eső térségében. Phenjan ezzel csaknem egy időben jelezte, hogy kész újabb csapásokat mérni Dél-Koreára, ha Szöul nem hagy fel az ellene irányuló provokációkkal. A szöuli elnöki hivatal egyik magas rangú tisztviselője közölte, hogy Ri Mjong Bak államfő utasítására csapaterősítést vezényelnek arra az öt dél-koreai szigetre, amelyek közül az egyiket tüzérségi támadás ért kedden Észak-Koreából. Ri Mjong Bakot egyébként csípős kritikával illette a dél-koreai sajtó, túl óvatosnak ítéli ugyanis az észak-koreai támadásra adott katonai választ.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
Hirdetés
Hirdetés