
2008. november 10., 14:062008. november 10., 14:06
A szervezet mintegy negyven képviselője az első bécsi döntés 70., Felvidék 1938-as visszacsatolásának évfordulóján akart a határhoz közeli kisvárosban megkoszorúzni két világháborús emlékművet, de mivel szándékukról előre nem tettek bejelentést, közülük a szlovák rendőrség előállított 28, egyenruhát viselő személyt. A szlovák hatóságok közölték: a tegnap szabadlábra helyezett megemlékezők árpádsávos karszalagján lévő jelet, egy rovásírásos H betűt minősítették önkényuralmi jelképnek, amelyért hat hónaptól négy évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik őket.
„Beigazolódott, hogy ez az egyenruha pontos mása a 20. század harmincas-negyvenes éveiből ismert Szálasi-féle náci egyenruhának” – indokolta az őrsereg tagjainak előállítását Robert Kalinák szlovák belügyminiszter, aki szerint az egyenruha viselése egyértelműen kimeríti a fasiszta propaganda bűntettének fogalmát. A radikális magyarok őrizetbe vételét a pozsonyi politikai vezetés azonnal lereagálta. „A független Szlovák Köztársaság területén egyenruhás magyar nácik nem fogják a programjukat deklarálni, amely egyebek mellett fenyegeti és megkérdőjelezi Szlovákia függetlenségét” – szögezte le Robert Fico szlovák kormányfő belügy- és külügyminiszterével szombaton este tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Fico felszólította Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, látogassa meg a Szlovák Köztársaságot, egyúttal közölte: tájékoztatni akarja az Európai Uniót „a magyar támadásokról”. Miközben Pozsony diplomáciai úton is magyarázatot kért a „magyar provokáció” miatt, Daróczi Dávid szóvivő közölte: a magyar kormány elítél minden szélsőséges megmozdulást, a gyűlöletkeltés és kirekesztés minden formáját, legyen szó akár magyar-, akár szlovákellenes megmozdulásról. Daróczi hozzátette: a szlovák rendőrség a királyhelmeci előállítások során a jogszabályok adta kereteken belül maradt.
Mint ismeretes, a rendkívül elmérgesedett szlovák–magyar kapcsolatok közepette olaj volt a tűzre, hogy Dunaszerdahelyen a helyi futballcsapat és a pozsonyi Slovan Bratislava egy héttel ezelőtti mérkőzésén a szlovák rendőrök megvertek több magyarországi szurkolót. Gyurcsány Ferenc pénteken Brüsszelben kijelentette: a meglehetősen brutális rendőri beavatkozásnak egyelőre nem látni az indokoltságát, Magyarország nem kapott erre vonatkozóan bizonyítékot Pozsonytól.
„Nekünk egyelőre csak rossz érzéseink vannak” – mondta a kormányfő, hozzátéve: fel kell hívni mindenkinek a figyelmét, ne azért menjen Szlovákiába, hogy sértegesse a szomszédos államot, annak polgárait, hogy „egészen nyilvánvalóan politikai tüntetésre használjon egy futballmérkőzést”. Eközben Göncz Kinga külügyminiszter bejelentette: Budapest egy-két héten belül várja a szlovák bizonyítékokat és felvételeket a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban, ellenkező esetben szerinte meg kell fontolni, hogy milyen lépéseket lehet tenni nemzetközi szinten. Különben az elmúlt napokban több felvidéki településen jelentek meg magyarellenes falfirkák: az érsekújvári Czuczor Gergely-iskola falára „Gázba a hunokkal, Dunába a magyarokkal!” feliratot festették fel, Nyitracsehiben, Nagycétényben és Dunaszerdahelyen pedig a fenyegető feliratokon kívül a magyar nyelvű helységnévtáblákat is lemázolták.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.