
Borkai Zsolt
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, a párt győri szervezetének elnöke, a város vasárnap újraválasztott polgármestere. A botrányba keveredett politikus keddi, a győri városházán tartott sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.
2019. október 15., 13:222019. október 15., 13:22
2019. október 15., 13:262019. október 15., 13:26
Borkai Zsolt elmondta, hogy azért döntött a kilépés mellett, mert úgy véli, nem kell, hogy morális hátrányt okozzon a Fidesznek.
Az elöljáró hangsúlyozta: azért nem mond le a polgármesteri posztról, mert a győriek vasárnap úgy döntöttek, hogy folytassa korábbi polgármesteri tevékenységét. „Ilyen legitimáció mellett nem tehetem meg, hogy visszalépjek és úgy gondoljam, hogy a győriek bizalmát ne vegyem figyelembe” – mondta Borkai Zsolt.
Kijelentette, a következő öt évben arra fog törekedni, hogy eredményesen és sikeresen vezesse a várost. A sajtótájékoztatón nem lehetett kérdéseket feltenni.
Borkai Zsoltról az önkormányzati választások előtt egy – magát az ördög ügyvédjének nevező – ismeretlen tett közzé az interneten fotót és videót, amelyeken a polgármester több ember társaságában volt látható szexuális aktus közben.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!