
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Az orosz erők felrobbantottak egy gátat Donyeck megyében, a Mokri Jali folyónál, ami áradásokat okozott a folyó mindkét partján – közölte Valerij Serseny, a délkeleti országrészben szolgálatot teljesítő ukrán erők szóvivője vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
2023. június 12., 08:032023. június 12., 08:03
A tisztségviselő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem akadályozza az ukrán erőket támadóműveletek végrehajtásában. Kifejtette, hogy az oroszok vízi létesítmények felrobbantásával próbálják lassítani az ukrán ellentámadást. „Először a kahovkai víztározót, majd a kahovkai vízerőművet robbantották fel az orosz erők, majd Zaporizzsja megye általuk megszállt részében további vízi létesítményeket. Zaporizzsja térségében ugyanis az ukrán erők előretörésére számítanak, ezért előrenyomulásunk lassítása érdekében ehhez a taktikához folyamodtak. Most a Mokri Jali folyó egyik gátját robbantották fel, ez azonban nem befolyásolja a védelmi erők előrehaladását” – hangsúlyozta Serseny.
A szóvivő elmondta, hogy általában véve
„Ez hozta meg az első helyi eredményeket, azaz a Donyeck megyei Blahodatne község felszabadítását és az ukrán erők benyomulását Urozsajne településre” – tette hozzá.
Szavai szerint az orosz erők erőteljes légicsapást mértek a Zaporizzsja megyében lévő Novopavlivka településre, melynek következtében három ember megsérült, egy családi ház megsemmisült, tíz további pedig megrongálódott.
„Általánosságban elmondható, hogy a Donyeck megyei Vremivka és a zaporizzsjai régióban lévő Novopavlivka irányában
Egyúttal igyekszik visszaszerezni elvesztett állásait is, ennek érdekében további orosz alakulatokat helyeznek át ezekbe az irányokba. Az ellenség jelentős veszteségeket szenvedett Blahodatne településen” – jelentette ki a szóvivő, adatokat azonban nem közölt.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője a Telegramon arról adott hírt, hogy
Jermak tájékoztatása szerint hatan sérültek meg a támadásban. Hozzátette, hogy a csónak eljutott Herszonig, ahol kórházba szállították a sérülteket.
Olekszandr Prokugyin, Herszon megye kormányzója később arról tájékoztatott, hogy a balpartról menekülő emberek csónakját ért orosz támadásban három ember vesztette életét és tíz sérült meg. A megyei ügyészség 23 sérültről tud.
Jermak egy másik üzenetben tudatta, hogy
Szavai szerint vannak köztük a fegyveres erők tagjai, nemzeti gárdisták és határőrök is, olyanok, akik a Donyeck megyei Mariupolban, Bahmutnál, a zaporizzsjai atomerőműben, illetve a Kígyó-szigeteken estek orosz fogságba. Az Ukrajinszka Pravda hozzátette, hogy az orosz védelmi minisztérium közlése szerint 94 orosz hadifogoly tért vissza Oroszországba.
Oleh Szinyehubov, a keleti országrészben lévő Harkiv megye kormányzója közölte, hogy az orosz erők vasárnap ismét tüzet nyitottak a régióra, a megyeszékhely mellett fekvő Cirkuni települést érte támadás. Hozzátette: a mentést végzők elindultak a becsapódások helyszínére, a személyi sérülésekről, károkról szóló információkat még pontosítják.
Eközben
Igor Konasenkov altábornagy, a tárca szóvivője azt mondta, hogy Zaporizzsja irányában az orosz hadsereg három ukrán támadást hiúsított meg, megölve több mint ötven ukrán katonát, valamint megsemmisítve a egyebek mellett 11 harckocsit – köztük három német gyártmányú Leopardot – több tucat harcjárművet és egy brit gyártmányú Stormer légvédelmi rakétarendszert.
Eközben a kahovkai vízerőművet üzemeltető Ukrhidroenerho állami vállalat közleményében azt írta, hogy
A közlés szerint vasárnap reggel a kahovkai tározó szintje a Dnyipropetrovszk megyei Nyikopol térségében 9,35 méter volt. A nap folyamán több mint egy métert, a robbanás óta pedig több mint hét métert csökkent a vízszint. A Dnyeper vízszintje Herszonnál jelenleg 4,18 méter és egy nap alatt 0,54 métert apadt.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!