
A merénylő. A Meta közölte: ők szüntették meg Juraj Cintula Facebook-oldalát
Fotó: Videófelvétel/Nexta
A Meta törölte Robert Fico szlovák kormányfő feltételezett merénylőjének Facebook-fiókját – közölte a vállalat helyi idő szerint kedd este.
2024. május 22., 10:502024. május 22., 10:50
A szlovák kormányfőt négy lövés érte közvetlen közelről múlt szerdán egy kihelyezett kormányülés után. Még kórházban van, de már nincs életveszélyben.
Szlovák politikusok vasárnap azt mondták,
A Facebookot üzemeltető Meta arról számolt be, hogy a vállalat törölte a gyanúsított fiókját még a támadás napjának estéjén, és erről tájékoztatta a szlovák hatóságokat, amelyekkel kapcsolatban áll és együttműködik. Ezt a szlovák médiafelügyelet is megerősítette.
Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter korábban arról beszélt, hogy ki kell vizsgálni, hogy voltak-e az elkövetőnek bűntársai, illetve tagja volt-e olyan csoportnak, amelynek tagjai merénylet elkövetésére buzdíthatták egymást. Sutaj Estok szerint
„Megígérhetem, hogy mindent ki fogunk vizsgálni” – szögezte le a szlovák belügyminiszter.
Az ügyészség által csak Juraj C.-ként azonosított gyanúsított 71 éves, korábban biztonsági őrként dolgozott egy bevásárlóközpontban és amatőr költőként három verseskötetet adott ki.

A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő – mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter vasárnap.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
szóljon hozzá!