2011. március 14., 12:132011. március 14., 12:13
Vasárnap estig a pénteki katasztrófa 1597 halálos áldozatot azonosítottak, és 1481 eltűntet tartottak nyilván. Ebben nincs benne az a legalább kétszáz, de legfeljebb 300 ember, akik Mijagi prefektúra székhelyén, Szendaiban vesztették életüket, de akiknek a holttestéhez egyelőre nem fértek hozzá a mentők.
Eddig összesen 450 ezer embert telepítettek ki lakóhelyéről a természeti csapás miatt Mijagiban és öt másik prefektúrában.
A szerencsétlenség sújtotta északkeleti partvidéken több millióan vannak immár három napja víz, élelmiszer vagy fűtés nélkül, miközben nulla Celsius-fok körüli a hőmérséklet. Kétmillió háztartásban továbbra sincs áram, és az embereknek négy-öt órát kell sorban állniuk, hogy üzemanyaghoz jussanak.
A kormány 100 ezer katonát küldött a térségbe, hogy segítsék mentést. Eddig 120 ezer takarót, 120 ezer palack vizet és 110 ezer liter üzemanyagot, valamint élelmiszert juttattak el a katasztrófa sújtotta övezetbe. Ugyanakkor közölték, az áramszolgáltatás helyreállítása több napig is eltarthat.
Pénteken 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partjait; a földmozgásnak és az azt követő szökőárnak egyes becslések szerint akár tízezer halálos áldozata is lehet.
Robbanás történt hétfőn annak az észak-japáni atomerőműnek a hármas blokkjában, amelyben a három nappal ezelőtti földrengés és szökőár következtében leállt a hűtési rendszer; a detonációban kilencen megsérültek.
Az erőművet üzemeltető cég közlése szerint a reaktort borító acélburok a robbanás ellenére ép maradt, vagyis nem fenyegeti sugárzásveszély sem a körzetben lakó embereket, sem a környezetet.
A detonációban kilenc ember megsérült, egyelőre nem lehet tudni, súlyos-e az állapotuk.
Szombaton ugyanennek a Fukusima-1 erőműnek egy másik – az egyes számú – blokkjában következett be robbanás.
Akkor és feltehetően most is az történt, hogy a fűtőelemeket körülvevő hűtővíz szintjének a csökkentésekor hidrogén szabadult fel, amely a reaktor acélburka és az azt borító beton borítás közé jutva oxigénnel vegyült, és berobbant, aminek következtében a külső betonréteg jórészt leomlott, de a fűtőelemeket rejtő acéltartály nem károsodott.
Az atomerőmű működését felfüggesztették a pénteki 9-es erősségű földmozgás után, de így is leállt a hűtőrendszer néhány reaktorblokkban, azokat ezért mesterségesen, tengervízzel kezdték hűteni, hogy elejét vegyék a fűtőrudak leolvadásának.
Elfolyt a földrengés sújtotta, észak-japáni Fukusima-1 atomerőmű 2. számú reaktorának hűtővize is hétfőn, de az üzemeltetőnek egyelőre sikerült különböző módszerekkel megoldania a hűtést, így nem áll fenn a túlhevülés veszélye – közölte a cég, az Electric Power Co (TEPCO).
A Tokiótól 250 kilométerrel északra található, hat reaktorból álló erőmű két másik blokkjában korábban történt egy-egy robbanás a hűtővíz elfolyása miatt. Az 1. számú blokkban szombaton volt robbanás, amelyben megsérült négy ember, a 3. blokkban pedig hétfőn, 11 alkalmazott sérülését okozva. A TEPCO közlése szerint a reaktort borító acélburok a hétfői robbanásban is ép maradt, vagyis nem fenyegeti sugárzásveszély sem a körzetben lakó embereket, sem a környezetet. A sugárzási szint alatta van annak, mint amit az üzemeltetőnek már jelentenie kell a kormánynak – tette hozzá a cég.
A megnyugtatónak szánt közlés ellenére a hétfői robbanás után néhány órával az Egyesült Államok utasítást adott a katasztrófa sújtotta japán partok közelébe, segítségnyújtás céljából vezényelt erőinek, hogy ideiglenesen hagyják el a térséget, mert alacsony szintű, de a normálishoz képest megnövekedett radioaktivitást észleltek ott. A Ronald Reagan repülőgép-hordozó 160 kilométerre volt a parttól, amikor a természetes körülmények között egy hónapi háttérsugárzásnak megfelelő sugárzási szintet észlelte néhány óra alatt. Egyelőre nem tudni, hogy a szennyeződés a hétfői robbanáskor került-e a környezetbe.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a 7-es skálán 4-es súlyúnak minősítette a hétfői robbanást.
Japán szerencséje, hogy jelenleg tartósan nyugati szél fúj a katasztrófa sújtotta térségben, így az a Csendes-óceán fölé szállítja el a radioaktív felhőket – közölte hétfőn Martin Jonas, a német meteorológiai szolgálat egyik szakértője.
Összesen három japán atomerőműben mondta fel a szolgálatot a hűtőrendszer, ezek közül a Fukusima-1-ben a legkritikusabb a helyzet, de gondok vannak a hűtéssel az ettől 12 kilométerre lévő Fukusima-2-ben is. Ott két reaktor hűtőrendszerének helyreállításán dolgoznak. A tokai erőműben pedig vasárnap a hűtőrendszer egyik szivattyúja mondta fel a szolgálatot. A Tokiótól mindössze 120 kilométerrel északkeletre lévő létesítmény a pénteki földrengéskor automatikusan leállt.
Legalább hat nemzetközi kereskedelmi kikötő szenvedett jelentős kárt a 9,0-es erősségű pénteki földrengésben és az azt követő szökőárban, ami várhatóan naponta több mint 3,4 milliárd dollár veszteséget okoz az országnak a tengeri kereskedelemmel foglalkozó Lloyd,s List Intelligence információszolgáltató cég szerint. A kikötőknek alapvető fontosságú szerepe lesz a katasztrófa miatt Japánba érkező segélyek fogadásában. A hat közül négy olyan súlyos kárt szenvedett, hogy hónapokig vagy akár évekig nem lesz működőképes. Mindazonáltal a világgazdasági válság miatt a hat többségénél hónapok óta nem volt jelentős forgalom.
A tokiói és az attól délre található kikötőket egy rövid időre, felülvizsgálat végett lezárták a pénteki rengés után, de már a szokott rendben működnek. Az ország több kikötőjének vizsgálata még folyamatban van – közölték a kikötői hatóságok.
Japán gazdasági vesztesége a katasztrófa következtében eléri majd a 171-183 milliárd dollárt - közölte hétfőn a Credit Suisse nemzetközi pénzügyi szolgáltató cég. Ez a veszteség majdnem eléri az 1995-ös kobei földrengés okozta kár 40 százalékát.
Amerikai biztosítási szakemberek vasárnap a földrengés kárösszegét több mint százmilliárd dollárra becsülték. Az AIR Worldwide biztosítási kockázatelemző intézet azzal számol, hogy a pillanatnyi helyzetben 14,5 és 34,6 milliárd között lehet a biztosított tulajdonért kifizetendő kártérítés, de a beérkező újabb információk ezt az összeget egyre csak növelik. A becslés azonban kizárólag a földrengés következményeire vonatkozik, a szökőár okozta károkra nem.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.