
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára (balra) beszél, mellette Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója és Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutató Intézet igazgatója
Fotó: MTI
2019-ben kiemelt összeggel folytatódnak a külhoni magyar régiókban beindított gazdaságfejlesztési programok – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden, a Gombaszögi Nyári Táborban rendezett fórumán.
2018. július 17., 22:292018. július 17., 22:29
2018. július 17., 22:322018. július 17., 22:32
Az új magyar kormány nemzetpolitikai céljai címet viselő fórumra azután került sor, hogy Szilágyi Péter kedden ünnepélyesen megnyitotta a felvidéki magyar fiatalok legrégebbi hagyományokra visszatekintő nyári rendezvényét. A fórumon a helyettes államtitkár Kántor Zoltánnal, a Nemzetpolitikai Kutató Intézet igazgatójával és Mózes Szabolccsal, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatójával beszélgetett a magyar kormány nemzetpolitikájának eddigi eredményeiről és jövőbeli célkitűzéseiről.
A budapesti kormányzati illetékes elmondta: a nemzetpolitika főbb célkitűzései – az identitáserősítés és a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulásának elősegítése – 2010 óta alapvetően nem változtak, 2014-ben viszont a nemzetpolitikában ráerősítettek a gazdasági jellegű támogatásokra. Kifejtette: a kormány e tekintetben két nagy programot hirdetett meg, az egyik a nemzetpolitikai államtitkárság programja, a másik a kormány önálló nagy gazdasági fejlesztési programja.
Szilágyi hozzátette: ezeket az elsődlegesen kis- és középvállalkozókat célzó gazdaságfejlesztési programokat 2019-ben kiemelt összeggel folytatják. Megjegyezte: bár a pontos összeg még nem ismert, azt viszont már tudni lehet, hogy erre a célra a 2019-es évre többet különítettek el, mint az eddigi évek programjaira összesen.
Szilágyi Péter beszélt a magyar kormány óvodafelújítási programjáról is, elmondta: ennek keretében a Felvidéken 32 ilyen új intézmény épül meg és 153 kerül felújításra. A gyermekeiket magyar nyelvű oktatási intézménybe írató szülőknek járó oktatási-nevelési támogatásról feltett kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár azt mondta: bár ezt a programot érték kritikák, s gondolkodtak azon is, hogy finomhangolással hogyan lehetne növelni a hatékonyságát, egyelőre nincs soron, hogy megváltoztassák.
Kántor Zoltán a külhoni magyar közösségek megerősítésének fontosságáról szólva elmondta: a kisebbségben élő közösségek többségében a statisztikák azt mutatják, hogy folyamatosan csökken a közösség tagjainak száma, s csak két olyan kisebbségen élő közösség van Európában, ahol népességnövekedésről lehet beszélni, s ezek mindkét esetben autonómiában élő közösségek. Rámutatott: évente megközelítőleg tíz százalékkal csökken a külhoni magyarság lélekszáma, és ebben a folyamatban a legerősebb hatású az asszimiláció, illetve a kivándorlás.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
szóljon hozzá!