Hirdetés

Izrael elutasítja a megrohamozott segélyflottillával kapcsolatos ENSZ-döntést

Izrael elutasította csütörtökön az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának nemzetközi vizsgálatot sürgető döntését a Gázai övezetbe tartó, palesztinpárti segélyflottilla elleni izraeli katonai akció ügyében, arra hivatkozva, hogy a testületnek nincs „erkölcsi tekintélye”.

2010. június 03., 13:372010. június 03., 13:37

A testület 47 tagjából 32 támogatta a határozatot, hogy küldjenek ki egy nemzetközi missziót a nemzetközi jog megsértésének kivizsgálására. A tanácsnak az izraeli fellépés ügyében tartott keddi rendkívüli ülését a palesztin, a szudáni és a pakisztáni képviselő kezdeményezésére, az Arab Liga és az Iszlám Konferencia Szervezete nevében hívták össze.

Móse Jaalon miniszterelnök-helyettes, a hadászati ügyek minisztere az izraeli közszolgálati rádióban kijelentette: „A nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazó felhívásokra habozás nélkül azt kell válaszolnunk, hogy Izrael független, demokratikus állam, nem pedig banánköztársaság”. „Képesek vagyunk vizsgálatot lefolytatni, levonni és hasznosítani a tanulságokat. Arra viszont nincs szükség, hogy eközben ostorozzuk is magunkat” - tette hozzá az egykori vezérkari főnök, a biztonsági kabinet tagja.

Lőfegyver végzett az áldozatokkal
Lőtt sebek okozták a Gázai övezetbe tartó önkéntes segélyflottilla elleni izraeli támadás áldozatául esett meghalt kilenc palesztinbarát aktivista halálát az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat elsődleges eredményei szerint - jelentették csütörtökön török híforrások.

A holttesteket egy isztambuli halottasházban vizsgálták meg. A hétfői támadás számos sebesültjét törökországi kórházakban ápolják. Az áldozatok közül nyolcan török állampolgárok, a kilencedik pedig török származású amerikai állampolgár volt.

Juval Steinic pénzügyminiszter szintén ellenezte nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását, s ehelyett „ellenőrző bizottság” létrehozását javasolta, amelyet a parlament védelmi és külügyi bizottsága alkotna. A miniszter ugyanakkor nem zárta ki, hogy „taktikai okokból” Izrael „sajnálatos módon” más megoldásra kényszerül. Közölte, hogy nem vesz részt az amerikaiakkal az ügyről folytatott konzultációkban.

A miniszter a Jediót Ahronót és a Maariv című lapokban napvilágot látott értesülésekre utalt, amelyek szerint Benjámin Netanjahu kormányfő az Egyesült Államokkal tárgyal egy Washington számára elfogadható bizottság felállításáról. Egy ilyen megoldás lehet egy „nemzetközi hírű jogász” kinevezése a bizottság élére, amelynek munkájában izraeli és amerikai megfigyelők is részt vennének.

Jigal Palmor külügyi szóvivő kijelentette, hogy „az Izrael ellen újabb megszállott kirohanást intéző tanács tekintélye a nullával egyenlő”. A szóvivő szerint Dzsibutinak, Pakisztánnak, Kubának vagy Szaúd-Arábiának aligha van jogosultsága az emberi jogok védelmezőiként fellépni, hiszen tömegesen sértik meg ezeket a jogokat.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa bízta meg Richard Goldstone dél-afrikai bírót a Gázai övezet elleni, 2008. decemberi - 2009. januári, \"Öntött Ólom\" kódnevű izraeli hadművelet kivizsgálásával. Az offenzívában több mint 1400 palesztin halt meg.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés