
Fotó: Izraeli Védelmi Erők
Izrael északi határánál is felkészül a harcra – hangsúlyozta Herci Halevi izraeli vezérkari főnök a libanoni határnál tartott katonai tanácskozáson szerda este.
2024. február 15., 11:592024. február 15., 11:59
A vezérkari főnök a háborús készenlét fontosságára figyelmeztetett az északi határon állomásozó tartalékos tisztekkel és az északi parancsnokságot irányító Uri Gordinnal, valamint vezető tisztekkel tartott helyzetértékelő megbeszélésen.
Kijelentette, hogy
„Amikor hazamennek, feladatuk a háborús készenlét. Ez az első számú küldetésünk” – mondta a tartalékosoknak. „És most afelé haladunk, hogy készen álljunk az északi háborúra” – tette hozzá Halevy.
Vissza fogjuk verni minden katonai képességüket, sokkal csendesebb lesz itt, sokkal nagyobb lesz a stabilitás, és akkor mondhatjuk majd a lakosoknak, hogy visszatérhetnek” – emelte ki a vezérkari főnök.
„Ez holnap fog megtörténni? Valószínűleg nem, eltart egy ideig. A helyi vezetőkkel folytatott beszélgetéseim alapján az itt élők is jobban szeretnék ha egy kicsit tovább tartana, de jó eredményt érnénk el” – zárta szavait.
Libanoni jelentések szerint
Az IDF azt közölte, hogy szerda este libanoni célpontokat támadott.
Előzőleg, szerdai libanoni rakétatámadásokban meghalt egy 20 éves izraeli katonanő, és nyolcan megsebesültek Cfátnál egy katonai bázison, melyet páncéltörő rakétákkal lőttek Libanonból.
A libanoni határhoz közeli galileai önkormányzat bejelentette, hogy a biztonsági helyzet felmérése után az IDF csütörtök délelőtt több helyi utat lezárt a polgári járműforgalom elől, mert libanoni belövésektől tartanak.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!