
Fotó: Telegram
Egy drón csapódott be Moszkvában ugyanabba az épületbe, amelyet vasárnap ért találat – közölte kedden Szergej Szobjanyin polgármester.
2023. augusztus 01., 08:182023. augusztus 01., 08:18
2023. augusztus 01., 08:192023. augusztus 01., 08:19
„Több drónt, amelyek Moszkvába akartak berepülni, lelőtt a légvédelmünk. Az egyik ugyanabba a toronyba repült bele [Moszkva] városában, mint legutóbb. A 17. emeletnél a homlokzat megsérült” – mondta a polgármester.
Mint arról beszámoltunk, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap azt mondta, hogy a háború „fokozatosan átterjed” Oroszországba, miután a Kreml azzal vádolta meg Kijevet, hogy drónokkal célba vette Moszkvát.
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy vasárnap három drónt fogtak el, de a főváros nyugati részén egy üzleti és bevásárlóközpontot találat ért. Egy 50 emeletes épület ötödik és hatodik emeletén keletkezett kár, áldozatokról nem érkezett jelentés.
Eközben az oroszok is drónokat vetettek be ukrán célpontok ellen:
– közölte Ihor Tyerehov, a város polgármestere a Telegramban.
„Az oroszok drónokkal támadják Harkivot” – tudatta.
Legalább három csapás érte a városközpont „sűrűn lakott területeit” – közölte Tyerehov.
Ott tűz ütött ki. Az állami katasztrófavédelmi szolgálat egységei dolgoznak. Az áldozatokról szóló információkat jelenleg tisztázzák” – tette hozzá.
Szerhij Melnyik, a Harkiv megyei ukrán csapatok parancsnoka azt mondta, hogy Oroszország Sahíd drónt használt.
Harkiv városa Északkelet-Ukrajnában található.
Eközben az ukrán hatóságok közölték, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosa, Krivij Rih elleni hétfői orosz támadás halálos áldozatainak száma hatra nőtt.
Közben
– jelentette be hétfőn Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. „Mostantól a legtöbbet hozzuk ki a horvát kikötők adta lehetőségekből” – fogalmazott Kuleba.
Az ukrán diplomácia vezetője a nap folyamán tárgyalt Kijevben horvát hivatali partnerével, Grlic Radmannal.
Miután Oroszország nem hosszabbította meg a júliusban lejárt gabonamegállapodás hatályát arra hivatkozva, hogy nem teljesítették a megállapodásnak az orosz mezőgazdasági termékek és a műtrágya exportjára vonatkozó részét, Ukrajna lényegében elesett a biztonságos tengeri exportútvonalaktól.
– hangoztatta Kuleba.
„Minden segítség az exportok blokádjának feloldásához, minden megnyitott ajtó gyakorlati hozzájárulást jelent a globális élelmezés biztonságának fenntartásához” – emelte ki a külügyminiszter.
Kuleba mindazonáltal elmondta, hogy horvát kollégájával folytatott megbeszélései fő témája az Ukrajnának szánt fegyverek voltak. „Csak annyit mondhatok, hogy vannak bizonyos megállapodások, amelyeket hamarosan végrehajtunk” – tette hozzá részletek említése nélkül.
Közben az Egyesült Államok támogatja a fekete-tengeri gabonaszállítások felújítására irányuló törekvéseket,
– közölte az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete hétfőn, amikor országa programját ismertette az Biztonsági Tanács közelgő amerikai elnöksége előtt.
Linda Thomas-Greenfield sajtótájékoztatóján elmondta, hogy támogatják az ENSZ főtitkárának, Törökország kormányának és másoknak a törekvését arra, hogy Oroszországot ösztönözzék, térjen vissza a Fekete-tengeri Gabona Kezdeményezés keretei közé annak érdekében, hogy folytatódhassanak a gabonaszállítások a Fekete-tengeren. Beszámolt arról is, hogy zajlanak „színfalak mögötti egyeztetések”, és
Az amerikai ENSZ-diplomata megállapította, hogy ugyan vannak erőfeszítések alternatív megoldásokra a fekete-tengeri útvonal pótlására, de a szállítható gabona mennyiségét tekintve ezek nem összehasonlíthatók a Fekete-tengerrel, amelyen keresztül több százezer tonna terményt sikerült eljuttatni a Globális Dél országaiba. A Fekete-tengeri Gabona Kezdeményezés a leghatékonyabb mód arra, hogy a lehető legtöbb gabona jusson el a világpiacra és a szükséget szenvedő emberekhez – mondta Linda Thomas-Greenfield.
A megállapodást tavaly nyáron kötötték az ENSZ és Törökország közvetítésével, aminek révén Oroszország hozzájárult ahhoz, hogy a háború ellenére több ukrán kikötőből újrainduljanak a gabonaszállítások. Oroszország július közepén függesztette fel részvételét a programban.
A nagykövet egyben
és hozzátette, hogy ezek során 180 ezer tonna gabona semmisült meg, ami több tízezer ember élelmiszerszükségletét fedezte volna.
A diplomata azt is bejelentette, az élelmiszerbiztonság és éhínségek elleni fellépés lesz az Egyesült Államok legfőbb prioritása az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a testület elnökeként augusztusban. Hozzátette, hogy országa ambiciózus cél elérését tűzte ki a nemzetközi közösség számára: az éhínségek teljes megszüntetését a világban, és azt, hogy éhezés miatt senki ne veszítse életét.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a világ 79 országában mintegy 345 millió ember szembesül akut élelmiszerellátási bizonytalansággal, aminek a felszámolásáért mindenki felelősséggel tartozik, és aminek érdekében többet kell tennie és adnia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
szóljon hozzá!