2007. szeptember 24., 00:002007. szeptember 24., 00:00
A gyanú szerint a cég emberei a feketepiacon adhatták el Irakban a szóban forgó fegyvereket és felszereléseket, amelyek így az amerikai kormány által is terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) törökországi kurd szakadár szervezet kezébe kerülhettek. Egy, a Pentagon és a külügyminisztérium által indított belső vizsgálat derített fényt az illegális fegyverszállításokra, miután Törökország kormánya panaszt tett júliusban Washingtonnál, hogy a török hatóságok amerikai gyártmányú fegyvereket találtak a betiltott PKK elfogott tagjainál. A Blackwater alaptalannak nevezte, és cáfolta az illegális fegyverkereskedelem vádját.
Az ügyészség szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze a vádemeléshez. A News and Observer értesülése szerint a Blackwater két korábbi alkalmazottja bevallotta az ügyészeknek, hogy részt vett fegyverek és katonai felszerelések illegális Irakba szállításában.
A Blackwater, amelynek központja az észak-karolinai Moyockban van, mintegy ezer emberét tartja Irakban az ottani amerikai diplomáciai miszszió védelmére. A cég több száz millió dollár értékű megbízást kapott az amerikai kormánytól az Irak elleni 2003-as támadás óta. Az iraki kormány egy hete visszavonta a Blackwater működési engedélyét, mert a cég emberei – iraki állítások szerint minden ok nélkül, vaktában – lövöldözni kezdtek, és tizenegy embert megöltek a múlt vasárnap Bagdadban, miután egy amerikai diplomáciai konvoj elhaladásakor robbanás hallatszott. Núri al-Máliki iraki kormányfő kezdeményezte, hogy az amerikai nagykövetség szakítsa meg együttműködését a Blackwaterrel.
A Blackwater amerikai biztonsági magánvállalat alaptalannak nevezte, és cáfolta szombaton azt a gyanúsítást, hogy illegálisan automata fegyvereket és más katonai felszereléseket szállított Irakba.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.