Huszonöt kilométernyi emberi tragédia

Élők a célkeresztben
Becslések szerint a középnémet Hessen tartomány Bad Arolsen településén 30–50 millió dokumentum őrzi mintegy 17 millió egykori fogva tartott személyes adatát. Az iratok a felszabadító szövetségesek révén maradtak meg, ők foglalták le, és gyűjtötték össze röviddel németországi bevonulásukat követően. Az akták KZ-foglyok, kényszermunkára vagy megsemmisítőtáborokba hurcoltak – Dachau, Buchenwald –, és egyéb nemzetiszocialista áldozatokról közölnek részletekbe menő információkat. Többek közt olyanokat is, amelyek betegségeket, nemi vonzalmakat vagy a foglyok táborbeli kollaboráns, informátori munkáját rögzítik. A kartotékolt esetek egy része ma is élő személyekre vonatkozik, ezért a német hatóságok más érintett államokkal együtt elsősorban a szigorú adatvédelmi jogszabályokra hivatkozva zárkóztak el a dokumentumok eddigi nyilvánossá tételétől. Az archívumot gondozók szerint a 25 kilométernyi dokumentumfolyam mindössze két százaléka tartalmaz szakmailag releváns anyagokat, ezek viszont már tíz éve hozzáférhetők a történészek számára.

Kritizált finanszírozó
A Bad Arolsen-i központot évtizedek óta a Vöröskereszten keresztül működő Nemzetközi Keresőszolgálat (ITC) igazgatja, amelynek 1943-as alapítása óta feladata az áldozatok sorsának feltérképezése, az eltűntek felkutatása, munkájukat igénybe vehetik a háborús kárpótlások kérelmezői is. Az igény óriási: a mintegy 300 dolgozó tavaly negyedmillió kérést dolgozott fel, és további félmillió maradt egyelőre megválaszolatlanul. Bár 11 ország felügyeli az ITC munkáját, a működéshez szükséges évi 14 millió eurót teljes egészében a német állam állja, és állt a kritikák kereszttüzében is a dokumentumgyűjtemény zárolása miatt. Ahhoz azonban, hogy törvényesen meg lehessen nyitni az archívumot, az ITC-országok mindegyike – Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Belgium, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Izrael, Hollandia és Görögország – beleegyezését kell hogy adja. Ráadásul az 1955-ben érvénybe lépett, a Német Szövetségi Köztársaság és a három nagyhatalom (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország) között megkötött Németország (vagy bonni) Szerződés is garantálja ezt az adatvédelmet, úgyhogy ennek megváltoztatása a legelsô jogi lépések egyike.

Májusi áttörés
Kormányok, holokausztkutató intézetek, különböző, elsősorban tengerentúli vezető sajtóorgánumok Németországot elmarasztalva már régóta sürgetik az ügy megoldását. A megoldás szele is onnan érkezett: Brigitte Zypries német igazságügy-miniszter áprilisi amerikai látogatása alkalmával a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumban jelentette be, hogy országa készen áll a kívánt archívumnyitásra. A bejelentés másnapján a berlini kormányülés sajtótájékoztatóján is megerősítették a hírt. A német beleegyezés azonban csak a folyamat eleje volt, az igazi áttörésre május 15-én került sor Luxemburgban az ITC nemzetközi bizottságának soros ülésén, ahol a tagországok jogi szakemberei rábólintottak a nyitásra. A megegyezést mihamarabb aláírni kívánják Berlinben, ezt kell majd ratifikálnia valamennyi érintett ország parlamentjének. A szakemberek arra törekszenek, hogy az év végéig lezáródjanak ezek a szükséges jogi procedúrák, és megnyílhasson az archívum.

Pártolók és ellenzők
A német kezdeményezést sokan üdvözölték, elsők között Sara Bloomfield, a WHE Haladó Tanulmányok Központjának igazgatója tartotta fontosnak a lépést. A brit The Guardian napilap a témában szaktekintélynek számító Paul Shapirót idézte, aki szerint az archívum elzárása a holokauszttagadás egyik formája. A hesseni rádiónak adott korábbi interjújában Shapiro úgy fogalmazott: az Egyesült Államok nem engedheti meg, hogy holokauszt-túlélők azzal a félelemmel haljanak meg, hogy a világ elfeledkezett az őket ért borzalmakról, és nevüket szőnyeg alá söprik. Többen is osztják ezt a nézetet, de kételyek is megfogalmazódtak. A konzervatív német Die Welt napilap Wolfgang Benzet, a berlini Antiszemitizmus-kutató Központ vezetőjét szólaltatta meg, aki úgy véli, „világszerte csak kevés történész számára valóban központi ez az archívum... A nyitás ellenzői azzal érvelnek, a dokumentumok csak személyes tragédiákat jelenítenek meg, amelyek kutatása emberi jogokat sért, ugyanakkor nem viszi előre a náci rendszer egészének működését kutató történészi munkát. Mindenki elismeri azonban, hogy a német döntés nagy morális és történelmi jelentőségű. Szakács Zsuzsanna, Németország