2010. december 06., 09:272010. december 06., 09:27
A spanyol–belga–magyar trió első két tagja eddig nemigen jeleskedett „az új lisszaboni lehetőségek” kihasználásában, Magyarország azonban remélhetőleg hatékonyan ragadja majd meg ezeket, és együttműködik az EP-vel – mondta.
A politikus üdvözölte a Magyar Állandó Értekezlet újbóli összehívását, egyúttal kijelentette: a magyar–román együttes kormányülések is rendkívül fontosak, mivel igen eredményesek lehetnek. A hamarosan esedékes romániai népszámlálás kulcsfontosságú a magyar kisebbség szempontjából – hívta fel a figyelmet a képviselő. Sógor Csaba (RMDSZ) szerint azt kell elérniük, hogy az EU-ban a magyar kisebbséget ne egy folyton panaszkodó közösségnek lássák, hanem olyannak, amelyért „érdemes tenni”. A 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés stabilabb jogi keretet adott az Uniónak, de ezt csak szoros összefogással lehet hatékonyan kihasználni – vélekedett.
A politikus úgy látta, az uniós szakbizottságokban folyó munka eredményessége és az ezzel járó szakmai tekintély komolyan elősegítheti, hogy megnyerjék a frakciókat és a tagállamokat a kisebbségi ügyeknek is. Mészáros Alajos (MKP) kiemelte: a felvidéki magyarok „nagyon megbecsülik”, hogy a jelenlegi magyar kormány jobban a „szívén viseli” az ügyüket, mint az előző kormány. Emlékeztetett: az MKP a legutóbbi szlovákiai választásokon nem jutott be a parlamentbe, és bár a párt korábban hatékonyan működött, a szakadás a szlovákiai magyar képviseletben egy idő után szinte törvényszerű volt a felgyűlt belső feszültségek miatt.
A kudarc egyik fő oka az lehetett, hogy hiányzott az „igazán profi” médiapolitika – vélekedett a politikus, hozzátéve: elsősorban egy elkötelezett magyar nyelvű napilapra lenne szükségük, amely közölné a magyar politikusok véleményét. Mint kifejtette: a szlovákiai nyelvtörvényt ugyan több pontban is elmarasztalta a Velencei Bizottság, de nem látja a szándékot, hogy Pozsony változtatni kívánna a jogszabályon.
Szabó Vilmos (MSZP) felidézte: a bizottság nevében 2006 óta szerepel a „határon túli magyarok” kifejezés, és hozzátette, elengedhetetlen a rendszeres kapcsolattartás a határon túli magyarok képviseleteivel. Balla Mihály (Fidesz), a bizottság elnöke felhívta a figyelmet a népszámlálások jelentőségére a kisebbségek szempontjából, és hangsúlyozta: minél többet kell beszélni a kisebbségek helyzetéről az Unióban.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.