Hirdetés

Határon túli magyar műemlékek restaurálásáról nyílt kiállítás Budapesten

A sepsikilyéni unitárius templom falfestményei •  Fotó: MTI/Kátai Edit

A sepsikilyéni unitárius templom falfestményei

Fotó: MTI/Kátai Edit

A Rómer Flóris Terv részeként megújuló határon túli magyar műemlékek restaurálását bemutató kiállítás nyílt hétfőn a Magyarság Házában, Budapesten.

MTI

2018. június 05., 10:442018. június 05., 10:44

2018. június 05., 11:042018. június 05., 11:04

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára elmondta: az elmúlt három évben számos kiemelkedően értékes, de veszélyeztetett állapotban lévő középkori kisfalusi templomon végeztek örökségvédelmi munkálatokat Erdélyben, Kárpátalján, a Muraközben, a Felvidéken és a Vajdaságban.

2018-ban negyven műemlék épület állagmegóvására és restaurálására 160 millió forintot fordítanak.

Hirdetés

A programba bevont harminc új helyszín között elsősorban szlovéniai és szlovákiai épületek vannak - fűzte hozzá az államtitkár. Kitért arra is: a Rómer Flóris Terv 2016-ban több mint 150 millió, 2017-ben 45 millió forintból gazdálkodott, emellett

kilenc millió forintot fordítottak a tavaly ősszel Erdélyben viharkárokat szenvedett műemlékek helyreállítására.

A Teleki László Alapítvány által szervezett "Ideje az építésnek" - Megújuló műemlékek a Kárpát-medencében című kiállítás anyagában a műemlékeket bemutató művészi igényű fotók, hang- és filmfelvételek, ismeretterjesztő leírások és műtárgymásolatok is találhatók - hangsúlyozta Latorcai Csaba.

korábban írtuk

Újabb műemlékek újulnak meg: vasárnap avatják a farnasi haranglábat, Harcón is folyik a munka
Újabb műemlékek újulnak meg: vasárnap avatják a farnasi haranglábat, Harcón is folyik a munka

Kalotaszegi műemlék újult meg a Teleki László Alapítvány műemlékvédelmi programja keretében, a farnasi haranglábat vasárnap avatják. A Mezőségen is folyik a munka, Harcó református templomát restaurálják.

A tárlat anyagából Diószegi László, az alapítvány igazgatója az igazfalvi református templom tavaly viharban ledőlt templomtornyát díszítő csillagot emelte ki, de

látható a sepsikilyéni unitárius templom 14. századi freskójának vagy az énlakai unitárius templom virágmintás mennyezeti kazettáinak másolata is.

A Teleki Alapítvány szakemberek dolgoznak a köröskisjenői templomban •  Fotó: Teleki László Alapítvány Galéria

A Teleki Alapítvány szakemberek dolgoznak a köröskisjenői templomban

Fotó: Teleki László Alapítvány

Deák Ildikó, a kiállítás kurátora elmondta: a tárlat újszerű szemléletet követ, amelynek megfelelően nem csupán a restaurálás alatt álló vagy már teljes körű felújításon átesett műemlékeket és helyszíneket mutatja be, hanem magát a műemlékvédelmi folyamatot, munkát és eszközöket is. A kiállításhoz kapcsolódik egy foglalkoztató tér is, ahol a régészek, restaurátorok munkájával játékos formában ismerkedhetnek a gyerekek.ű

korábban írtuk

Műemlékek menekülnek meg, több erdélyi helyszínen folytatja értékmentő munkáját a Teleki László Alapítvány
Műemlékek menekülnek meg, több erdélyi helyszínen folytatja értékmentő munkáját a Teleki László Alapítvány

Újabb erdélyi műemlék templomok menekülnek meg az enyészettől a határon túli magyar épített örökség felmérésével és megóvásával megbízott Teleki László Alapítvány jóvoltából. Hamarosan a küküllővári istenháza átadására kerül sor.

A kiállítás megnyitóján felbontották a viharkárt szenvedett kutyfalvi református templom tornyában talált palackba zárt üzenetet is, amely az épület 1967-es felújításáról emlékezett meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát

A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett

Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett
2026. július 02., csütörtök

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye

Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye
2026. július 02., csütörtök

Vízhasználati korlátozásokat vezethetnek be a Körösök vízgyűjtő területén, az Ér szinte teljesen kiszáradt

Bár egyelőre nincs szükség az intézkedés bevezetésére, a közeljövőben elkerülhetetlennek tűnnek a vízhasználati korlátozások a Körösök vízgyűjtő területén – közölte a Krónikával Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Vízhasználati korlátozásokat vezethetnek be a Körösök vízgyűjtő területén, az Ér szinte teljesen kiszáradt
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
2026. július 02., csütörtök

„Medvekergetés” Brüsszelben: Tánczos szerint nem rossz a kezdet

A barna medve szigorúan védett fajok kategóriájából való kivezetésének folyamata jól indult, tizenkét tagállam támogatását élvezzük – jelentette ki csütörtökön egy szakmai konferencián Tánczos Barna miniszterelnök-helyettesKife.

„Medvekergetés” Brüsszelben: Tánczos szerint nem rossz a kezdet
2026. július 01., szerda

Halálra gázolt a vonat egy 15 és egy 16 éves fiút egy erdélyi városban

Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.

Halálra gázolt a vonat egy 15 és egy 16 éves fiút egy erdélyi városban
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért – írja az Economica.net román nyelvű portálra hivatkozva az MTI.

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding
2026. július 01., szerda

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
2026. július 01., szerda

Őrizetbe vették az engedély nélküli menhelyeket üzemeltető bihari férfit és családtagjait

Őrizetbe vette szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Dumbrava – Dumnezeu Poartă de Grijă nevet viselő egyesület vezetőjét, Viorel Pașcát és a feleségét, Florica Pașcát.

Őrizetbe vették az engedély nélküli menhelyeket üzemeltető bihari férfit és családtagjait
Hirdetés
Hirdetés