2010. december 05., 14:362010. december 05., 14:36
A legfrissebb adatok szerint a gépen összesen 160 utas és a 9 fős személyzet tartózkodott. A halálos áldozatok között van a dagesztáni elnök fivére, valamint az orosz legfelsőbb bíróság egyik bírájának édesanyja.
A repülőgépet a Degesztanszkije Avialinyii légitársaság közlése szerint 1992-ben gyártották, és 2009-ban nagyjavításon esett át a vnukovói repülőgépgyárban. Mizra Omarijev, a társaság vezérigazgatója mindezt szombaton éjszaka közölte, s hangsúlyozta: ilyen körülmények között aligha helytállók azok a korábban elhangzott feltételezések, amelyek szerint a gép karbantartásának hiányosságai okozták volna a balesetet.
Omarijev hozzátette: a személyzet minden tagja legalább 3000 órát repült már ilyen gépen, de a kapitány mögött 17 ezer óra van, ebből több mint tízezer Tu-154-eseken.
Az Interfax hírügynökség viszont reggel arról értesült a baleset körülményei vizsgáló hatóságoktól, hogy az előzetes feltételezések szerint vélhetően a személyzet hibázott, nevezetesen felszállás közben nem kapcsolta be az üzemanyag-szivattyúkat, és így levegő került a rendszerbe. A nyilatkozó illetékes hangsúlyozta azonban, hogy a választ minden kérdésre a fekete dobozok feljegyzéseinek elemzése adja majd meg, ez a munka azonban legkorábban 24 óra múlva zárul majd le.
A dagesztáni kormány a halálos áldozatok családjainak közel kétmillió, a sérülteknek különböző, egymillió forintig terjedő összegnek megfelelő segélyt utalt ki.
A dagesztáni társaság gépe a moszkvai Vnukovo repülőtérről indult Mahacskalába, Dagesztán fővárosába, de felszállás közben felmondta a szolgálatot mindhárom hajtóműve. A szintén moszkvai Domogyedovo repülőtéren hajtott végre kényszerleszállást, túlfutott a kifutópályán és darabokra tört, de tűz nem ütött ki.
A repülőtér rövid idő múltán újra menetrendszerűen fogadott és indított járatokat.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.