
Péter apostol utódja, XIV. Leó. A beiktatási ceremónia a bazilika altemplomában, Péter apostolnak a főoltár alatti sírjánál kezdődik
Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino
Péter apostol sírjánál kezdődik, majd a Szent Péter téren folytatódik XIV. Leó jelképekben gazdag beiktatási szertartása, amely politikai találkozókra is lehetőséget ad vasárnap.
2025. május 17., 12:432025. május 17., 12:43
Több mint két órán át tart a Péteri szolgálat kezdetét jelentő ceremónia, amely délelőtt tízkor – romániai idő szerint 11 órakor – kezdődik,
Értesülések szerint az egyházfő most először pápamobillal körbejárhatja a Szent Péter teret. Ferenc pápa április 26-i gyászmiséjéhez hasonlóan a Vatikán környékén a járműforgalmat a kora reggeli óráktól lezárják. Ismét kétszázötvenezres tömeget várnak, valamint kétszáz delegációt a világ minden részéből – írta az MTI.
valamint érkezését jelezte az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is. A magyar delegációt Sulyok Tamás államfő vezeti, a kormány képviseletében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is részt vesz a szertartáson.
A beiktatási ceremónia a bazilika altemplomában, Péter apostolnak a főoltár alatti sírjánál kezdődik, ahova a pápát a keleti egyházak pátriárkái kísérik. Az itt mondott imát követően a pápa csatlakozik a diakónusok menetéhez, amely a bazilika előtti szabadtéri oltárig vonul.
A bazilika bejáratát a csodálatos halfogás bibliai jelenetét ábrázoló flamand gobelin díszíti, amely Raffaello rajza alapján készült, és eredetileg a Sixtus-kápolnában állt. Az oltárhoz a Jó tanácsról elnevezett Szűz Mária-kegykép kerül: ugyanaz, amelyet megválasztása után két nappal XIV. Leó pápa felkeresett Genazzano kisváros Ágoston-rendi templomában.
XIV. Leó az egyházfő vasárnap először pápamobillal körbejárhatja a Szent Péter teret
Fotó: MTI/EPA
Három, a kontinenseket képviselő bíboros járul a pápához, egy a diakónusi, egy a papi, egy a püspöki rendből. A diakónus bíboros helyezi a pápa vállára
A palliumot hat fekete kereszt díszíti, és a krisztusi kereszt szögeit idéző tűk fogják össze. A papi rend bíborosa imádságot mond, a püspöki rend bíborosa átadja a pápai méltóságot jelképező halászgyűrűt, amely a dokumentumok pecsétjeként is szolgál, és amelyet szokás szerint a pápa halála után törnek ketté. A hívők különböző csoportjait és a világ különböző részeit képviselő tizenkét személy hűségesküt tesz az egyházfőnek.
A világ minden részéből közel százezren érkeztek Rómába, és vasárnap jelen lesznek a Szent Péter téren is.

XIV. Leó pápa címert választott magának, és feltűnt mellette személyi titkára is, Edgard Iván Rimaycuna 36 éves perui pap.

A Szentszék rendelkezésre áll annak érdekében, hogy az ellenségek találkozzanak és a népek visszakaphassák a béke reményét – hangoztatta XIV. Leó pápa, aki ismételt békefelhívást intézett a keleti egyházakkal való audiencián.
Folytatódik a magyar kormány támogatása – számolt be a három fő erdélyi magyar felsőoktatási intézményt tömörítő Pro Bono Publico konzorcium csütörtöki budapesti tárgyalásainak eredményéről a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről. Horgászati és halászati tilalmat rendeltek el a folyó teljes magyarországi szakaszán.
Miközben az amerikai hadsereg péntekre virradóra sorozatban már a 13. napon hajtott végre támadásokat iráni célpontok ellen, Irán csütörtökön elutasította azt az amerikai tűzszüneti megállapodást, amelyet az iraki miniszterelnök terjesztett Teherán elé.
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön bejelentette, hogy Ukrajna és az amerikai védelmi beszállító, a Raytheon a vállalat vezetőivel folytatott megbeszélés után megállapodott a Patriot elfogórakéták közös gyártásáról.
Az amerikai kormány nem tervezi, hogy beavatkozzon annak érdekében, hogy megakadályozza Andrew és Tristan Tate kiadatását az Egyesült Királyságba, ahol a két férfit nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és a testi sértéssel vádolják.
Az Iránhoz közel álló jemeni húszi fegyveresek csütörtökön bejelentették, hogy két szaúdi olajszállító hajó ellen hajtottak végre katonai támadást Szaúd-Arábia elleni tengeri blokád részeként.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.
Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
szóljon hozzá!