Hirdetés

Gyurcsány csomagja

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Adócsökkentési program megvalósítására tett javaslatot tegnap Gyurcsány Ferenc budapesti miniszterelnök, aki leszögezte: lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést.

Gazda Árpád

2008. augusztus 28., 00:002008. augusztus 28., 00:00

Összesen 1000–1200 milliárd forintos adócsökkentési programot javasolt Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a Népszabadság című napilap tegnapi számában megjelent, Megegyezés című írásában. A szocialista kormányfő javaslatai között szerepel az is, hogy jövőre megemelnék a személyi jövedelemadó alsó sávhatárát, csökkenne a munkáltatói járulék, eltörölnék a vállalati különadót, és 16-ról 18 százalékra emelkedne a társasági adó. Az adócsökkentést a kormányfő az adminisztráció egyszerűsítésével, valamint az adóelkerüléssel szembeni zéró toleranciával egészítené ki, vagyis az eddiginél jóval szigorúbban lépnének fel azokkal szemben, akik megpróbálnak kibújni még az alacsonyabb közterhek megfizetése alól is. Megújítaná a szociális ellátórendszert is, ezért 2009-től Nemzeti Közfoglalkoztatási Programot indítana, amely szerinte 2010-ben már legalább 50 ezer embernek adna munkát segély helyett, valamint a nagy állami beruházásokban kötelezővé tenné, hogy a foglalkoztatottak legalább tíz százaléka hátrányos helyzetű munkavállalók közül kerüljön ki. Gyurcsány tegnap egy rádióinterjúban leszögezte: lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést.

Varga Mihály, az ellenzéki Fidesz alelnöke „szimpla beetetésnek” nevezte Gyurcsány Ferenc adócsökkentési javaslatait. Az ellenzéki párt gazdasági kabinetvezetője azt mondta, 2005 óta ez a hetedik program, amit Gyurcsány Ferenc közzétesz, „de ahogyan az előző hattól, ettől sem várható semmilyen látható eredmény”. Hozzátette: ő maga alkalmatlannak tartja Gyurcsány Ferenc programját arra, hogy bármit is segítsen az ország helyzetén.

Az SZDSZ ügyvivője, Gulyás József tegnap nem kívánt érdemben reagálni Gyurcsány Ferenc  javaslatára. Az SZDSZ a hétvégén kétnapos ügyvivői testületi ülést tart, és Gulyás József szerint a jövő hét elejére már ismert lesz a szabad demokraták véleménye Gyurcsány Ferenc programjavaslatáról.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a miniszterelnök írása meghozta az egykori koalíciós pártok – az MSZP és az SZDSZ – új megegyezését. Az ellenzéki párt elnöke ezt azzal támasztotta alá, hogy a kormányfő által közölt legújabb adócsomag egy az egyben teljesíti azon kitételeket, amelyeket az elmúlt napokban Kóka János egykori SZDSZ-elnök szabott a kormány támogatásának feltételéül. Az adócsomag nem más, mint „a korábbi koalíciós partner álultimátumának beteljesítése: amit az SZDSZ kért, az MSZP megadta” – fogalmazott.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés