
Fotó: MTI
Tegnap már pártelnökkéntelmondott beszédében Gyurcsány Ferenc azthangoztatta, hogy a megújuló szocialista pártpillérei a megújított politika, a hatékonyszervezet és a megerősített közösségeklesznek. A döntéshozatalban demokráciát, apolitikai cselekvésben több kezdeményezést,határozottságot és erőt, a végrehajtásbannagyobb hatékonyságot ígért, továbbáazt, hogy a most megkezdett, messzire vezető úton mindenkitmagukkal visznek. Ígérte, hogy nem fogjákfeladni azt a hitet és a belőle fakadó elképzelést,amelyre akkor hivatkoztak, amikor mandátumot kértek egyévvel ezelőtt a kormányzáshoz, vagyis erős,sikeres, új Magyarországot kívánnaképíteni. Bejelentette, hogy a Magyar Szocialista Pártúj alapprogramot készít, amelyet őszig vitárabocsátanak.
A pártelnök különkitért az MSZP közösségi jellegemegerősítésének fontosságára,célként jelölve, hogy „a szabadság kisköreiből álljon Magyarország”. Bejelentette,hogy 2008 végére felépül a párt újországos központja is.
Lendvai Ildikó frakcióvezetőa baloldal minden eddiginél kockázatosabbvállalkozásaként minősítette amegfogalmazott célokat. Azt hangoztatta, hogy a modernizációnem a miniszterelnök magánszáma, amit erőszakkalkell a frakció fejébe verni. Leszögezte: ajelenlegi kormány szociális államban ésnem államszocializmusban gondolkodik, és ezt támogatjaa frakció is.
Burány Sándor, az MSZPbudapesti elnöke felszólalásában arrólbeszélt, hogy az őszi zavargások a fővárosiakszámára „maga volt a borzalom”. Véleményeszerint az, hogy béke lesz-e március 15-én –olyan ünnepen, amelynek nem kellene megosztania Magyarországot–, csak és kizárólag a Fideszen múlik.Az is a Fideszen múlik, hogy a nemzeti zászlómellé kerül-e árpádsávos lobogó,és társulnak-e hozzá erőszakos cselekmények– tette hozzá. Tabajdi Csaba, az MSZP európaiparlamenti frakciójának vezetője úgy értékelte,hogy az őszi események után Magyarországtekintélye töretlen az Unióban, „bár márvan rajta néhány szeplő”. Szerinte azértdöbbentek meg Brüsszelben a zavargások miatt, mertMagyarországot tartották Közép-Európalegstabilabb országának. A kongresszust követőenülésező új elnökség eldöntötte,hogy a pártelnököt első helyen Juhász Ferenchelyettesíti szükség esetén, esetlegesakadályoztatásakor pedig Szekeres Imre lesz ahelyettes. Hiller István, Kiss Péter és UjhelyiIstván alelnök közül Hillert felkértékaz újonnan alakult alapérték bizottságelnökének. Új tag lett az elnökségbenGráf József földművelésügyiminiszter, Herczog Edit EP-képviselő és Varga László,a Fiatal Baloldal elnöke. Mellettük Lamperth Mónikaönkormányzati és Veres Jánospénzügyminiszter, Mandur László, azOrszággyűlés alelnöke, Mesterházy Attilafrakcióvezető-helyettes és Vadai Ágnesországgyűlési képviselő lett tagja azelnökségnek. A kongresszust tragédia isbeárnyékolta: szombaton rosszul lett és meghaltSzőke László, a Pest megyei küldöttcsoporttagja.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.