
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Fly UIA
Lezuhant Iránban szerda reggel egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép, több mint félszáz utassal és a személyzettel a fedélzetén.
2020. január 08., 10:512020. január 08., 10:51
2020. január 08., 13:572020. január 08., 13:57
Az Ukraine International Airlines repülőgépe nem sokkal a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után, műszaki problémák következtében lezuhant. Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) pontosította reggel, hogy
Az iráni média közlései szerint a Boeing 737-800-as gép az iráni főváros délnyugati elővárosa, Parand közelében csapódott a földbe. A légijáratokat követő Flightradar szolgáltatás adatai alapján az ukrán fővárosba induló, 752-es számú járatnak a menetrend szerint hajnali 5 óra 15 perckor kellett volna felszállnia Teheránból, a járat indítása azonban majdnem egy órát késett, és a gép 6:12-kor emelkedett a magasba.
Az iráni légiforgalmi irányítás szóvivője közölte, hogy baleseti vizsgálóbizottság van a helyszínen a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására, valamint katasztrófamentők. A mentők egyik tisztségviselője megerősítette, hogy
Az IRIB teheráni tévéállomás híradása szerint Teherán közelében már megtalálták a lezuhant gép egyik feketedobozát, és átadták az illetékes hatóságoknak.
Az AP hírügynökség tudósítója is eljutott a helyszínre, és látta, hogy a gép mezőgazdasági területen zuhant le. Darabjai nagy területen szóródtak szét, és köztük láthatók voltak a holttestek.
Az ukrán elnöki hivatal szerda reggeli tájékoztatása szerint Volodimir Zelenszkij államfő azonnal megszakította ománi látogatását, és hazarepül Kijevbe. Zelenszkij közleményben részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Közölte, hogy a katasztrófa helyszínén tartózkodik a teheráni ukrán konzul.
– jelentette az UNIAN kijevi hírügynökség az Al Hadath jordániai hetilap értesülését idézve; más források ezt nem erősítették meg. Az ammáni újság internetes felületén megjelent hírében nem hivatkozik semmilyen forrásra, és nem közöl részleteket sem.
A rendkívüli helyzetek teheráni hivatala szerint az utasok zöme iráni volt.
A katasztrófa miatt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő utasítására az RNBO operatív törzset hozott létre, amelynek tagja a többi között a kormányfő, a külügyminiszter, a védelmi és a belügyi tárca vezetője.
A MAU ukrán légitársaság képviselői szerint az Iránban szerda reggel lezuhant utasszállító repülőgépük jó állapotban volt, és a járat jól képzett személyzete sem követhetett el hibát. „Ez volt az egyik legjobb repülőgépünk kiváló, megbízható személyzettel” – jelentette ki Jevhenyij Dihne, a MAU elnöke kijevi sajtótájékoztatóján. Ihor Szosznovszkij repülési műveleti alelnök hozzátette:
A gép személyzetét két pilóta, egy oktató és hat utaskísérő alkotta. Volodimir Japonenko parancsnok 11 600 óra repüléssel rendelkezett, szinte valamennyit Boeing típusú gépen repülte, Szerhij Homenko másodpilóta pedig 7600 repülési órával.
Olekszandr Safijev, a MAU műszaki igazgatója elmondta, hogy gépet 2016-ban gyártották, közvetlenül a Boeing üzeméből szerezték be, korábban sehol sem üzemeltették. Utoljára január 6-án esett át műszaki ellenőrzésen.
A cég vezetése ugyanakkor ígértet tett arra, hogy tüzetes vizsgálatot indítanak, amelybe bevonják Ukrajna és Irán légiközlekedési hatóságait, a Boeing gyártóvállalatot, a légitársaság képviselőit, valamint az Ukrajnában működő, polgári repülőgépekkel kapcsolatos balesetek és események kivizsgálásával foglalkozó nemzeti irodát is.
Volodimir Zelenszkij elnök ezzel egy időben utasította az ukrán főügyészséget, hogy indítson büntetőeljárást a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!