2008. január 30., 00:002008. január 30., 00:00
„Gazdaságunk a bizonytalanság korszakát éli át (...) hosszú távon az amerikaiak bizonyosak lehetnek a gazdaság növekedésében” – mondta a kongresszus két házának összevont ülésén szokásos év eleji elnöki beszédében. Bush közölte, hogy az iraki csapaterősítés működik, és az al-Kaida vereséget fog szenvedni, bár kemény harcok várhatók. Megjegyezte, egyelőre nincs jele annak, mikor kerülhetne sor jelentősebb csapatkivonásra. Ez az iraki parancsnokok javaslatára történhet meg – szögezte le. Szorgalmazta, hogy a kongresszus szavazza meg az iraki és afganisztáni műveletek finanszírozását. Sürgette a törvényhozást, hogy minél előbb fogadja el a 150 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagot. Bush figyelmeztette Iránt: az Egyesült Államok szembeszáll azokkal, akik fenyegetik az amerikai erőket, megvédi szövetségeseit és érdekeit a Perzsa-öbölben. Felszólította Teheránt: függessze fel az urándúsítást, hajtson végre politikai reformokat, és hagyjon fel a terrorizmus külföldi támogatásával. Leszögezte, hogy Washington együttműködik a nemzetközi közösséggel annak érdekében, hogy megakadályozzák Iránt atomfegyver előállításában. Az elnök egyúttal támogatásáról biztosította a béketárgyalásokat folytató Izraelt és a palesztinokat.
MTI
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.