Hirdetés

Fordulópont Rigában

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Románia erõs szövetséges a NATO-n belül, és példaértékû lehet a többi tagország számára is az, ahogyan részt vesz az afganisztáni, az iraki és a nyugat-balkáni mûveletekben” – jelentette ki Jaap de Hoop Scheffer NATO-fõtitkár csütörtökön Bukarestben. A Mihai-Rãzvan Ungureanu román külügyminiszterrel folytatott tárgyalásai után a fõtitkár megerõsítette, a szövetség továbbra is a nyitott kapuk politikáját kívánja alkalmazni, és leszögezte: a nyugat-balkáni térség országai számára az egyetlen megoldást a NATO- és az EU-csatlakozás jelenti, ezért – Szerbiát is beleértve – támogatni kell õket a csatlakozási felkészülésben.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. november 17., 00:002006. november 17., 00:00

Mihai-Rãzvan Ungureanu közölte, Románia a Fekete-tenger térségének biztonsági kérdéseit, illetve az energetikai biztonság témáját is föl kívánja vetni az Észak-atlanti Szerzõdés Szövetségének (NATO) november 28–29-én, Rigában megtartandó közgyûlésén, és a rendezvény zárónyilatkozatába is szeretné e témákat belefoglalni. Ungureanu egyúttal reményét fejezte ki, hogy a közgyûlésen megerõsítik a nyitott kapuk politikáját, és sikerül válaszokat találni a balkáni térségben esetlegesen felmerülõ jövõbeni konfliktusokra. Scheffer kijelentette, a rigai NATO-csúcs fordulópont lesz a szövetség életében, mivel egyik fontos állomása annak az átalakítási folyamatnak, melynek keretében a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek terjedése, valamint a válságban lévõ államok stabilizálása által jelentett globális kihívásokhoz igazítják a NATO biztonságpolitikáját. „Mindezek mellett azonban nem akarunk a világ rendõrévé válni” – fûzte hozzá a fõtitkár, aki a Traian Bãsescu államfõvel folytatott megbeszélés után azt is közölte: az energetikai biztonság kérdése rendkívüli fontossággal bír a NATO számára. „Az energia szabad áramlásában vagyunk érdekeltek” – hangsúlyozta.
Scheffer és Bãsescu arról a Financial Timesban megjelent cikkrõl is szólt, amely arról ír, hogy Oroszország energetikai kartell kialakítására készül. A fõtitkár elmondta, az errõl szóló jelentést a NATO szakértõi állították össze. Bãsescu kiemelte, a cikk három nappal az után jelent meg, hogy õ maga is utalt erre a problémára. Az államfõ egyébként korábban úgy nyilatkozott, az EU hibát követ el, amennyiben továbbra is fenntartja a jelenlegi rendszert, amelyben Oroszország a tagállamok fõ energiaszállítója.
A NATO elsõ embere Sorin Frunzãverde védelmi miniszterrel is tárgyalt. A tárcavezetõ közölte, Románia 2007-ben a nemzeti össztermék 2,5 százalékát fordítja védelmi kiadásokra.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés