
2010. július 13., 10:442010. július 13., 10:44
A pénteki gyilkosság indítékai továbbra is ismeretlenek. Az ügyben a szervezett bűnözés elleni osztály nyomoz. A feltételezett gyilkos a korábbi értesülések szerint egy 29 éves szerb állampolgár, aki egy somorjai őrző-védő szolgálatnak dolgozott. Az MTI tudósítójának újabb, somorjai helyi körökből származó értesülése szerint az elkövető ugyan valóban egy helyi őrző-védő szolgálat munkatársa, de nem szerb, hanem szlovák állampolgár.
„Egy aránylag elhíresült somorjai pénzbehajtóról van szó. A rendőrség már az illető élettársát vagy feleségét is elvitte” – állítja egy magát megnevezni nem kívánó jól értesült somorjai informátor. Basternák László pénteken este sétájáról tért haza feleségével, amikor a házához közel a merénylő fejbe lőtte. A politikus a helyszínen életét vesztette. Az időközben nyilvánosságra került tényekből kiderül, hogy a kutyasétáltatásból hazaérkező Basternák László és felesége mellett megállt egy Honda Civic márkájú gépkocsi, s abból kiszállt egy férfi. A ház előtt megszólította a házaspárt, majd benyúlt a kocsiba és lőfegyvert vett elő. Basternák futni kezdett, de elesett. Ekkor a tettes sörétes puskával közelről kétszer fejbe lőtte. A ház bejáratánál elhelyezett biztonsági kamera rögzítette az esetet. A tettes nem viselt álarcot. A lövésre kifutott a házból Basternák nevelt fia, s egy fegyverből legalább tíz lövést adott le a kocsira, amelyet több találat ért. A gyilkos – aki megsebesült a kezén – gyalogosan menekült el a helyszínről, de az autóban hagyta iratait és a fegyvert is. Halász Béla Nyitra megyei képviselő szombaton azt közölte, hogy a feltételezett tettest elfogták. Erre a később pontosított értesülés szerint a Bős melletti üdülőtelepen álló munkásszállóban került sor.
A helyi magyar polgármesterek nem tartják valószínűnek a politikai indítékokat. Többnyire helyi vállalkozók közötti vitát, leszámolást gyanítanak az ügy mögött. Basternák László (54) a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ismert személyisége, a párt révkomáromi járási elnöke volt, s Ógyalla polgármesteri tisztségét is betöltötte. Haláláig Nyitra megyei képviselő és Ógyalla főellenőre volt. A hatályos szabályok szerint minden szlovákiai önkormányzatnak van főellenőre, akinek feladata az önkormányzat pénzügyeinek és gazdasági ügyeinek a felügyelete, ellenőrzése. Kisebb településeken ezt a feladatot megbízásos alapon, honorárium ellenében végzi el valaki. Nagyobb településeken függetlenített tisztségről van szó. A főellenőrt a polgármester javaslatára az önkormányzat választja meg tisztségébe. Az illető beszámolási kötelezettséggel tartozik az önkormányzatnak. Amennyiben törvénysértést észlel, kötelessége azt azonnal jelezni, s a tranzakciót leállítani. Súlyosabb esetekben az ügyeket az illetékes állami hatóságoknak is jeleznie kell.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.