
Vlagyimir Putyin és Robert Fico
Fotó: Facebook/Robert Fico
Elfogadhatatlanok az orosz nukleáris energiahordozókat célzó és a szlovákiai villanyáram előállítást veszélyeztető szankciók – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnöknél Moszkvában vasárnap tett látogatását követően.
2024. december 23., 12:312024. december 23., 12:31
Erről a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség számolt be Robert Ficónak a közösségi médiában tett bejegyzésére hivatkozva.
A hírügynökség jelentésében Robert Fico szlovák miniszterelnök közlésére hivatkozva azt írta: a találkozón az ukrajnai helyzet békés rendezésének lehetőségeiről, energetikai kérdésekről, valamint a kétoldalú, szlovák-orosz kapcsolatokról esett szó. Utóbbival kapcsolatban Robert Fico azt mondta: szabványossá (szlovák szóhasználat szerint: sztenderddé) akarja változtatni azokat, kormányfőként pedig „mind a négy égtáj irányába” szuverén külpolitikát fog folytatni. Megjegyezte: moszkvai útjáról már pénteken tájékoztatta az Európai Unió (EU) legfőbb vezetőit.
Ezzel kapcsolatban Fico azt írta: Putyin biztosította arról, hogy Oroszország továbbra is kész a nyugatra és Szlovákiába irányuló gázszállítás folytatására, ám ez „tekintettel az ukrán elnök álláspontjára 2025 januárjától gyakorlatilag nem lehetséges”.
Kijev már korábban bejelentette, hogy nem fogja meghosszabbítani az orosz gáz ukrajnai tranzitjára vonatkozó szerződést, amely a jövő év január elsején jár le.
A szlovák miniszterelnök az Ukrajnán át érkező orosz gáz szállításának kérdése mellett említést tett az orosz atomenergetikai programról is, rámutatva: Volodimir Zelenszki, ukrán elnök a programra vonatkozó, vagyis az orosz nukleáris energiahordozókat célzó szankciók támogatója, ami Szlovákia számára elfogadhatatlan.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint Fico munkalátogatáson tartózkodott Moszkvában, Vlagyimir Putyinnal négyszemközti megbeszélést folytattak. Peszkov szerint a tárgyalások középpontjában a „nemzetközi helyzet” és az orosz földgázszállítások kérdése állt. A találkozóról nem adtak ki közös nyilatkozatot.
Szlovákia novemberben egy rövidtávú azeri gázimport-megállapodást kötött, felkészülve arra az esetre, ha januártól nem érkezik orosz földgáz Ukrajnán át. Szlovákia az év elején szerződést írt alá az Egyesült Államokból származó cseppfolyósított földgáz (LNG) importjáról is, amely Lengyelország felől érkezik csővezetéken.
Szimbolikus gesztus, ugyanakkor fontos a magyar–ukrán kapcsolatok szempontjából, hogy a kijevi parlament csütörtökön határozatban ítélte el a kárpátaljai magyarok és németek ellen a szovjet hatóságok által elkövetett atrocitásokat.
Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.
Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Durvul a Németország és Oroszország közötti konfliktus, amely amiatt mélyült tovább, hogy Berlin Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren talált, katonai minőségű robbanóanyaggal felszerelt drónok miatt, és hibrid háborús lépésekkel vádolta meg.
A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás újabb eszkalációt jelent az Unió területén – jelentette ki Ursula von der Leyen.
Ismét kölcsönös katonaik csapásokba torkollott az Egyesült Államok és Irán közötti ellentét: az amerikai hadsereg kedden újabb támadásokat hajtott végre Irán ellen.
Egyre mélyül a konfliktusNémetország és Oroszország között, miután Oroszországnak tulajdonított drónokat találtak a lipcsei repülőtéren.
Oroszországnak nincs sem oka, sem terve arra, hogy megtámadja a balti NATO-országokat – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden Vlagyivosztokban az Interfax hírügynökségnek.
A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
szóljon hozzá!