Hirdetés

Felfüggesztett támadás

Izrael tegnaptól napi három órára felfüggeszti a harcot Gáza város körzetében, hogy a segélyek eljuthassanak a nélkülöző palesztin lakossághoz a Hamász uralta területen létesítendő humanitárius folyosón. „Az izraeli hadsereg azt tervezi, hogy szerdától mindennap 13 és 16 óra között leteszi a fegyvert Gáza város térségében” – mondta egy jeruzsálemi katonai forrás a Reuters brit hírügynökségnek. A Hamász bejelentette: fegyveresei is beszüntetik napi három órára a rakéták kilövését Izraelre.

2009. január 08., 09:582009. január 08., 09:58

Közben ismét összeült az izraeli biztonsági kabinet, hogy megvitassa a Gázai övezetben kormányzó Hamász iszlamista palesztin szervezet elleni offenzíva fejleményeit. A katonai és a kormányzati csúcsvezetés Ehud Olmert kormányfő elnökletével a katonai offenzíva harmadik szakaszát vitatta meg, amelynek során nagyszámú tartalékos egységet vetnének be a városközpontok és a palesztin menekülttáborok elleni támadásokra a Gázai övezetben.

Az ENSZ tegnapi közlése szerint nem voltak palesztin fegyveresek abban az általa működtetett gázai övezeti iskolában, ahol előző nap több mint 40 ember halt meg egy izraeli támadásban. „Az előzetes vizsgálatok alapján 99,9 százalékban biztosak vagyunk abban, hogy az iskolában sem fegyveresek nem tartózkodtak, sem fegyveres tevékenység nem folyt” – közölte Chris Gunness, a palesztin menekültek segélyezéséért felelős ENSZ-ügynökség (UNRWA) szóvivője. Izrael szerint a hadsereg csak válaszolt e csapással palesztin fegyveresek támadására, amelyet az iskola területéről intéztek egy katonai alakulat ellen.

Közben tegnap azt is bejelentették: Izrael kedvezően viszonyul a gázai övezeti harcok beszüntetéséről szóló egyiptomi javaslathoz, de a tűzszünet elfogadásáról egyelőre nem nyilatkozott. „Izrael köszönetet mond (Hoszni Mubarak) egyiptomi elnöknek és (Nicolas Sarkozy) francia államfőnek annak érdekében kifejtett erőfeszítéseiért, hogy megoldást találjanak a gázai terrorcselekmények beszüntetésére és az Egyiptomból Gázába irányuló fegyvercsempészet leállítására” – közölte szerdán Mark Regev izraeli kormányszóvivő. Izrael akkor tudja elfogadni a javaslatot, ha az véget vet „az ellenséges tűznek” Gázából, és magában foglal olyan intézkedéseket, amelyekkel meg lehet akadályozni a Hamász újrafegyverkezését.

Hírösszefoglaló

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés