
Fotó: Police.hu
Őrizetbe vettek egy román férfit, aki fejbe rúgott egy rendőrt Sopronban, az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.
2023. október 06., 15:222023. október 06., 15:22
A megalapozott gyanú szerint csütörtök hajnalban egy középkorú román férfi a vele szemben Sopron belvárosában intézkedő rendőr százados irányába ütött, majd egy társasház bejáratánál állva, a lépcsőről kétszer fejbe rúgta a sértettet – olvasható az ügyészség közleményében.
Mint írták, a nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a 37 éves férfit, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését.
A kommüniké szerint
A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, amelyről a Győri Járásbíróság nyomozási bírája pénteken dönt.
Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.
Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.
Európa legolcsóbb rezsiköltségét fenn tudjuk tartani, megállapodtunk az oroszokkal arról, hogy idén télen és a következő évben is megérkezik a gáz és olaj, amire Magyarország leszerződött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán.
Az Airbus pénteken bejelentette mintegy hatezer A320-as repülőgép visszahívását, hogy sürgősen kicseréljen egy, a napfény sugárzására érzékeny vezérlőszoftvert, miután október végén incidens történt az egyik ilyen gépen az Egyesült Államokban.
Donald Trump amerikai elnök megsemmisíti elődje, Joe Biden minden olyan elnöki rendeletét, amelyen nem saját kezű aláírás, hanem előre rögzített szignó szerepel – a hivatalban lévő elnök pénteken jelentette be döntését.
Csaknem négy órán át tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken a Kremlben – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség.
Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője – közölte Volodimir Zelenszkij pénteki videóüzenetében. Az ukrán elnök jobbkeze a háborúban álló ország legnagyobb korrupciós botrányának egyik érintettje.
Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a moszkvai Kremlben a Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.
1 hozzászólás