2008. április 30., 00:002008. április 30., 00:00
Az aláírás az után vált lehetségessé, hogy az uniós külügyminiszterek luxembourgi ülésén Hollandia és Belgium feladta eddigi ellenkezését, amit a délszláv háborús bûnösök ügyében eljáró hágai Nemzetközi Törvényszékkel való szerb együttmûködés hiányosságaival indokoltak. Diplomaták közlése szerint az EU-külügyminiszterek abban maradtak, hogy a megállapodást most aláírják ugyan, de nem ratifikálják. Szerbiában azonban május 11-én parlamenti választásokat tartanak, és az elõrejelzések szerint rosszul áll az Európa-barát pártok szénája, amelyeket az Unió az SAA aláírásának felajánlásával kíván segíteni. Kétséges viszont, hogy ez segítséget jelent, hiszen Belgrádban sokan ellenzik az Unióhoz való közeledést, mivel a közösség segédkezet nyújtott Koszovó elszakadásához. Maga Tadics elutazása elõtt azt nyilatkozta: Szerbia az EU miatt sem mond le Koszovóról. Az aláírást követõen Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök máris kijelentette: a választások után az új szerb parlament elsõ dolga lesz megsemmisíteni az egyezményt.
Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.