
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
E választás azáltal került az erdélyi magyar közösség érdeklõdési körébe, hogy december elején Frunda György lemondott az európai parlamenti (EP) választásokon szerzett brüsszeli mandátumról. Döntését azzal magyarázta, hogy felkérték, töltse be a strasbourgi bizottság elnöki székét. A tisztség megszerzését az RMDSZ ügyvezetõ elnöke kész tényként közölte. „Így nem két, hanem három politikusunk tölthet be tisztséget nemzetközi téren\" – jelentette ki Kelemen Hunor. A Krónika figyelt fel arra, hogy a bizottsági elnöki szék megszerzése csak a remények sorában szerepel, és ez a remény a tegnapi szavazáson végképp elszállt. „Nem vagyok csalódott – nyilatkozta tegnap lapunknak a telefonon elért Frunda György. – Racionális döntés volt, hogy nem vettem át az EP-mandátumot. Az Európai Parlament elsõsorban gazdasági kérdésekben hoz döntéseket. Az emberi jogok és a kisebbségi jogok tekintetében továbbra is az Európa Tanács és az Európai Emberjogi Bíróság játssza a legfontosabb szerepet.\" Borult az algoritmus Frunda elmondta, az elõzetes számítás amiatt vesztette érvényét, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyûlésében felborult a pártok közötti algoritmus. A házelnöki tisztség ugyanis a konzervatív frakciót illette volna meg, a többi frakció azonban nem tartotta elfogadhatónak, hogy a konzervatívok jelöltje, az orosz Mihail Margyelov kerüljön a házelnöki székbe. Oroszország ugyanis nem fogadta el az Európa Tanács néhány alapdokumentumát, nem törölte el például a halálbüntetést. „Ha a konzervatívok kapták volna az elnöki tisztséget, a néppártnak járt volna a jogi bizottság elnöksége. Így azonban a házelnöki tisztséget a szocialista frakció kapta, a többi tisztséget pedig újra kellett osztani a frakciók között\" – magyarázta Frunda. A szenátor egyébként megõrizte a néppárti képviselõcsoport elsõ alelnöki tisztségét, és megkapta a monitoring bizottság alelnöki tisztségét is. De Puig a kisebbségekért Az új egyezség alapján az ET parlamenti közgyûlése a spanyolországi Lluís Maria de Puig szocialista képviselõt választotta elnökévé. De Puig elsõ sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, katalánként különösen érzékeny a kisebbségek problémakörére. A kisebbségeket azok között a fõ európai értékek közt említette, amelyek parlamenti közgyûlési elnöki tevékenységét vezérelni fogják. Elsõ helyen azonban a szociális problémákat emelte ki, majd a nõk és gyermekek elleni erõszak megszüntetését, valamint az emberkereskedelem elleni határozott fellépést. A történész diplomával is rendelkezõ politikus egyébként tavaly az európai regionalizmusról készített az Európa Tanács számára jelentést. Az intézmény honlapján közölt, tavaly októberben készített interjúban elmondta: „Fontos meggyõzni azokat az államokat, amelyek idegenkednek a regionalizmustól, hogy nekik is érdekükben áll ezt az utat járni. A regionalizáció segíthet abban, hogy elhárítsa az alszakadás és az államok közötti konfliktusok veszélyét. Európában az elmúlt 15 évben 15 új állam alakult, és ha ez így folytatódik, a folyamat Európa egésze számára problémákat gerjeszt. A regionalizmussal megelõzhetõ az új államok létrejötte\" – nyilatkozta de Puig. Frunda György is a kisebbségi ügy elkötelezettjeként ismerte meg a katalán politikust. „Sokszor beszélt a területi autonómia fontosságáról. Valamennyi alakalommal hangsúlyozta, hogy a területi autonómia nem etnikai, hanem regionális alapokon nyugszik, de a kisebbségi kérdések megoldására is alkalmas\" – idézte a szenátor.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.