2008. szeptember 15., 00:002008. szeptember 15., 00:00
A magyar köztársasági elnök erről a hétvégén beszélt a szlovákiai Pöstyénben, a visegrádi országok államfőinek találkozóján. Nagyon sajnálatos, hogy a Szlovák Nemzeti Párt – főleg a pártelnök, Ján Slota – nyilatkozatai kétheti, havi rendszerességgel követik egymást, amelyek mind az itteni magyar közösséget, mind pedig Magyarországot sértik – hangsúlyozta Sólyom László. A találkozó házigazdája, Ivan Gasparovic szlovák államfő ugyanakkor úgy vélte: a két ország kapcsolata egyáltalán nem rossz, persze vannak olyan problémák, amelyek időről időre felszínre kerülnek. Ezek a problémák azonban nem olyan mélyek, hogy megrontsák a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat és a külpolitikai együttműködést – tette hozzá.
Sólyom kijelentéseire reagálva Ján Slota tegnap úgy fogalmazott: a szlovák–magyar kapcsolatok valóban nagyon rosszak, de korántsem Szlovákia, hanem Magyarország és a szlovákiai magyar politikusok miatt, akik szerinte zsarolják a pozsonyi kormányt.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.