2008. március 03., 00:002008. március 03., 00:00
A világszervezet első embere elismerte Izrael jogát az önvédelemre, de úgy vélte, hogy a zsidó állam „túlzott és aránytalan mértékben” alkalmazott erőszakot. Mahmúd Abbász szombat este a palesztin–izraeli béketárgyalások felfüggesztése mellett döntött a 70 halálos áldozattal járó gázai izraeli katonai behatolás miatt. Ehud Barak izraeli védelmi miniszter közben tegnap úgy nyilatkozott: a Hamász fizeti meg a gázai övezetbeli helyzet romlása következményeinek az árát. Egyúttal közölte, hogy folytatják a katonai akciókat a radikális iszlamista szervezet létesítményei, fegyverraktárai és infrastruktúrái ellen. A miniszter szerint Izraelnek fel kell készülnie a konfliktus eszkalációjára, mert elképzelhető egy nagy horderejű szárazföldi hadművelet megindítása az övezetben. Barak pontosította a jelenlegi offenzíva négy célkitűzését: véget vetni az izraeli városok elleni rakétatámadásoknak, a Gázai övezetbe irányuló fegyvercsempészetnek, a terület Hamász-kormányzásának, valamint végrehajtani a Gázai övezet végleges elválasztását Izraeltől a 2005-ös izraeli egyoldalú kivonulást követően.
Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.