
Rovana Plumb
Megerősítette múlt heti döntését az Európai Parlament jogi bizottsága hétfőn, és fenntartja álláspontját, miszerint nem támogatja sem a román kormány által javasolt Rovana Plumb, sem a magyar kormány által felterjesztett Trócsányi László biztosi kinevezését.
2019. szeptember 30., 13:222019. szeptember 30., 13:22
2019. szeptember 30., 13:592019. szeptember 30., 13:59
Az uniós törvényhozás szaktestülete továbbra is úgy látja, hogy összeférhetetlenség van Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között. Az EP jogi bizottsága (JURI) csütörtökön hallgatta meg a volt magyar igazságügy-minisztert, majd titkos szavazással állapította meg az összeférhetetlenséget.
Véglegesen elutasította hétfőn az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága Rovana Plumb jelölését a közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre. A szociáldemokrata európai parlamenti képviselő, volt miniszter esetében a vagyonbevallása kapcsán észlelt rendellenességet a testület.
Trócsányi László
Plumb csütörtöki meghallgatása alkalmával a jogi bizottság ugyancsak összeférhetetlenséget állapított meg, és szavazattöbbséggel a román kormány biztosjelöltje esetében is a kinevezési eljárás felfüggesztését kezdeményezte. A megfogalmazott indokok szerint a román jelölt azért nem kapta meg az EP-s szakbizottság támogatását, mert nem számolt el olyan kölcsönökkel, amelyekből ingatlant vásárolt, illetve saját pártját támogatta. A jelek szerint a JURI tagjait nem hatotta meg, hogy Plumb hétfőn megkérdőjelezett fedezetű adóssága rendezéséről értesítette a szakbizottságot. A PSD-s politikus levelet küldött a testületnek, amelyben azt írta: két ingatlant ajánlott fel hitelezőjének az EP-választások előtt felvett 800 ezer lejes kölcsön megtérítése címén, amelyet az illető elfogadott, így a JURI által megkérdőjelezett fedezetű és összeférhetetlenségi gyanút ébresztő tartozását rendezte.
A brüsszeli döntést megelőzően, hétfőn délben Klaus Johannis államfő egyeztetésre hívta az európai biztosi jelöléssel kapcsolatos Viorica Dăncilă miniszterelnököt. Az elnöki hivatal által közzétett levélben Johannis szerdán 12 órára hívta meg a kormányfőt a Cotroceni-palotába, hogy a biztosjelölt témájáról tárgyaljanak. „A kérdés sürgető és kivételes jelentőségű a román állam számára” – áll a levélben. Az elnök korábban felszólította a kormányfőt, vonja vissza Plumb jelölését, a román szociáldemokrata kormányzás újabb, az országot lejárató kudarcaként értékelve a jelölt leszavazását, ami kárt okoz Romániának.Viorica Dăncilă miniszterelnök a hétvégén jelezte: továbbra is kiáll Plumb uniós biztosi jelöltsége mellett.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!