2011. július 22., 13:232011. július 22., 13:23
Hivatalos statisztikai adatok szerint 2009-ben 1,9 millió lengyel tartózkodott tartósan külföldön, de a lengyel statisztikai hivatal (GUS) adatai alábecsülik a valóságos számot, amit alátámasztanak a brit és az ír statisztikák is. Valószínűbb, hogy jelenleg mintegy 2,4 millió lengyel él külföldön, és ezeknek a fele már nem is szándékozik hazatérni – mondta a lapnak Krystyna Iglicka, a Nemzetközi Kapcsolatok Központjának (CSM) munkatársa. A tartósan külföldön tartózkodó lengyelek 75 százaléka a GUS adatai szerint is már több mint egy éve választott hazájában él.
Az ENSZ álláspontja szerint az ilyen tartósan külföldön élő személyeket a tartózkodási ország népességéhez kell számítani. Ily módon Lengyelország lakossága nem a hivatalosan megadott 38,2 millió, hanem csak 36,8 millió vagy még ennél is kevesebb – mondta Iglicka.
A külföldön élő lengyelek közül sokan nagyszerűen boldogulnak, cégeket alapítanak, továbbképzik magukat, tanulnak. Lengyelországban nem látnak olyan változásokat, amelyek miatt érdemes lenne visszatérniük. 47 százalékuk ráadásul fiatal, 20-34 éves, sokan közülük most alapítanak családot, születnek gyerekeik. És külföldön jóval bőkezűbb a családtámogatási rendszer, mint Lengyelországban, nem beszélve a fizetések közötti jókora különbségről. Egyre többen végleg letelepednek új hazájukban, ingatlant vásárolnak.
A gazdasági válság sem késztette hazatérésre a lengyeleket. A GUS adatai szerint csupán 340 ezren jötek vissza Lengyelországba. Hazatérés helyett inkább más külföldi országokba költöznek, amelyeket kevésbé érint a válság, például Norvégiába, Svédországba, Hollandiába.
Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy hathatós intézkedésekre lenne szükség a lengyel fiatalok otthon tartására. Minél többen távoznak ugyanis, annál több idős korú jut egy aktív dolgozóra. Ezért a következő nemzedékekre nagyobb adóteher nehezedik majd a nyugdíjasok növekvő száma miatt. Ez pedig a fiatalokat még inkább emigrációra késztetheti, és az ország fokozódó elnéptelenedéséhez vezet.
De pozitív hozadéka is van az emigrációnak: az elvándorlás az elmúlt években tehermentesítette a lengyel munkaerőpiacot. Ennek köszönhetően nem öltött gigantikus méreteket a munkanélküliség, amely 3,5 millió helyett jelenleg 1,9 millió embert érint. Az emigránsok ráadásul nagy mennyiségű készpénzt utaltak haza – 2004 óta 110 milliárd zlotyt (1 zloty kb. 70 forint) –, ami kedvező hatással járt a lengyel gazdaság fejlődésére. Nem beszélve az értékes tapasztalatok megszerzéséről, idegen nyelvek és az üzleti világban való érvényesülés módjainak elsajátításáról – írta a Dziennik Gazeta Prawna.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!