
Fotó: Pixabay.com
A külhoni magyar kisközösségek, vállalkozások, egészségügyi intézmények családbarát tevékenységét támogató pályázatok, képzések, táborok is szerepelnek a „2018 a külhoni magyar családok éve” Kárpát-medencei programjai között, melyekre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre.
2018. január 09., 17:022018. január 09., 17:02
2018. január 09., 17:052018. január 09., 17:05
A tematikus év nyitórendezvénye február 2-án lesz, mondta keddi sajtótájékoztatóján Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte:
Azon külhoni magyar vállalkozások, melyek családbarát vállalkozást hoznának létre vagy családokat segítő szolgáltatásaikat erősítenék, 400 millió forintra pályázhatnak majd. Hozzátette: az egészségügyi intézmények szakmai és anyagi támogatásának kerete 210 millió forint,
emellett májusban, illetve decemberben úgynevezett kezdőcsomag biztosítása minden olyan külhoni magyar családnak, amelyik igényli idén az anyasági támogatást. A pályázatok várhatóan februárban jelennek meg, jelezte. A különböző rendezvények családi programelemeire 50 millió forintot különítettek el, emellett alkotótáborokat szerveznek és a családbarát közösségeket is díjazzák majd a tervek szerint decemberben, ismertette.
Potápi Árpád János elmondta: a tematikus év nyitórendezvényét február 2-án tartják Budapesten, amire vállalkozókat, települési önkormányzatokat, civil szervezeteket, egyházi közösségek képviselőit várják.
Felidézte: 2012 óta hirdetnek tematikus éveket, s a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tavaly november 10-én döntött arról, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve lesz, s ezzel csatlakoznak az Emberi Erőforrások Minisztériuma családok éve programjához. A teljes Kárpát-medencei magyarsághoz szólni kívánnak, a legkisebb közösségeket is megkeresik. Minden közösség alapja a család, és minden tevékenységük központjában az ő támogatásuk áll, fogalmazott.
A kormány év végi 33 milliárdos plusztámogatásáról szóló kérdésre azt mondta: örülni lehet annak, hogy az ország gazdasági teljesítőképessége olyan, hogy több célra sikerült még forrásokat találni. Hozzátette: az igény még ennél is nagyobb volt, s reméli, hogy akik kimaradtak, az év során további támogatásokhoz juthatnak majd. Az államtitkárság tájékoztatása szerint tavaly a nemzetpolitikai területre összkormányzati szinten több mint 100 milliárd állt rendelkezésre.
Románia legfőbb ügyésze pénteken leszögezte, hogy egy jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek, a politikai érdekeknek vagy a médiakampányoknak tartoznak felelősséggel, hanem kizárólag a törvényeknek.
A kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola szervezte meg 24. alkalommal a Gyarmathy Zsigáné Alkotó- és Helyismereti Tábort. A rendezvényt június 29. és július 3. között tartották.
Tizenhetedik századi értékes fatemplom égett le péntek hajnalban a Máramaros megyei Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben senki sem sérült meg, de a kár jelentős – közölte pénteken a román kulturális minisztérium.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi ügyészei vádat emeltek nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedelem miatt a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Cristian Pomohaci népdalénekes ellen.
Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.
A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.
Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.
Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.
szóljon hozzá!