
Sokba fájna. Egymilliárd dollárért lehetne állandó tagságot szerezni a tevékenységét Gáza ügyeinek rendezésével elkezdő béketanácsban
Fotó: X
Románia azon mintegy 60 ország között van, amelyeket Donald Trump amerikai elnök meghívott egy új nemzetközi kezdeményezésbe, a béketanácsába, amely a meghívólevél szerint a globális konfliktusok megoldásához kíván hozzájárulni, a gázai háborúval kezdve.
2026. január 19., 14:222026. január 19., 14:22
A Reuters által megvizsgált dokumentum azonban egy vitatott feltételt is tartalmaz: a tagállamok mandátuma három évre korlátozódna, kivéve azokat, amelyek egymilliárd dollárt fizetnek a szervezet tevékenységének finanszírozására és állandó tagságot szereznek.
A Reuters által idézett diplomaták szerint a meghívók szombaton kezdtek megérkezni az európai fővárosokba, és a kormányok reakciói többnyire óvatosak voltak.
Magyarország volt az egyetlen ország, amely egyértelműen elfogadta a meghívást: Orbán Viktor miniszterelnök nyilvánosan bejelentette az X közösségi oldalon, hogy megkapta és elfogadta a megtisztelő meghívást.

Romániát és Magyarországot is meghívta Donald Trump a Gázai béketanácsba.
Ezzel szemben
Az egyik diplomata „Trump ENSZ-ének” nevezte a tervet, amely figyelmen kívül hagyná az ENSZ Alapokmányának elveit, míg más nyugati diplomaták arra figyelmeztettek, hogy a kezdeményezés alááshatja a meglévő nemzetközi intézmények szerepét.
Marius-Gabriel Lazurca, a román elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap Nicușor Dan elnök álláspontja kapcsán kijelentette: „Az elnöki adminisztráció megerősítette a meghívó kézhezvételét. Dan elnök már mozgósította csapatát, hogy elemezze nemcsak a meghívót, hanem Trump elnök kezdeményezésének tartalmát is.”
Arra a kérdésre, hogy Románia fontolóra veszi-e, hogy egymilliárd dollárt fizessen a testületben való részvételért, vagy esetleg egyáltalán nem vesz részt, Lazurca így válaszolt:
Ami az elnöki adminisztráció által végzett vihzsgálatot illeti, a tanácsadó kifejtette: „Nemcsak Trump elnök kezdeményezésének részleteit és Románia vállalt kötelezettségeit szeretnénk megérteni, hanem azt is, hogy ez hogyan befolyásolja Románia és az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió tagállamai közötti kapcsolatok egyensúlyát.”
Hangsúlyozta: „Nem akarjuk Romániát ismét politikai vagy pénzügyi kötelezettségvállalásba vonni egy olyan kezdeményezésben, amelynek végső következményeit még nem értjük.”
Arra a kérdésre, hogy ez meglepetés volt-e, Lazurca megerősítette: „Kétségtelenül meglepetés volt.”
A levélben Trump kijelenti, hogy a testület „egyedülálló lesz”, és „még soha nem volt ehhez hasonló”.
A Fehér Ház egy X-en közzétett bejegyzésében azt állította, hogy a finanszírozási mechanizmus „egyszerűen állandó tagságot kínál azoknak a partnereknek, akik mély elkötelezettséget tanúsítanak a béke, a biztonság és a prosperitás iránt”.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa novemberben jóváhagyta a gázai béketanács felállítását, de csak 2027-ig és kizárólag a gázai konfliktusra vonatkozóan.
Ugyanakkor az amerikai kezdeményezés egy nemzetközi tanács által felügyelt palesztin technokrata adminisztrációt irányoz elő Gázában, a törékeny fegyverszünet keretében.
A Fehér Ház már bejelentett több nevet, akik a Béketanács tagjai lennének: Marco Rubio külügyminiszter, Steve Witkoff különmegbízott, Tony Blair volt brit miniszterelnök és Jared Kushner, Trump veje.
A bemutatott információk szerint a bejelentett nevek között nincsenek palesztinok, és a többi tagot a következő hetekben fogják bejelenteni.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala azonban közölte, hogy ezt az összetételt nem egyeztették Izraellel, és ellentétes Izrael politikájával.
Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét – jelentette ki XIV. Leó pápa.
Irán „sokat ajánlott, de nem eleget” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton, miután közölte, hogy nem küld delegációt Pakisztánba a hétvégén megrendezendő, megállapodás megkötését célzó újabb tárgyalási fordulóra.
A NATO keretében Román kérésre a következő hetekben egy, a Fekete-tengeri biztonságnak szentelt ülést tartanak – jelentette be Oana Ţoiu külügyminiszter a szombati galaci drónincidens kapcsán.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
XIV. Leó pápa azzal a felhívással fordult az emberiséghez egy szombaton nyilvánosságra hozott videóüzenetében, hogy a világon mindenütt töröljék el a halálbüntetést.
Nem utaztak Pakisztánba az amerikai elnök küldöttei, akik az iráni kormány képviselőivel tárgyaltak volna közvetve a reménybeli békemegállapodásról a hét végén. Ezt Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton.
Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Friedrich Merz német kancellár pénteken stratégiát javasolt Ukrajna EU-csatlakozásának felgyorsítására, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „azonnali” csatlakozás nem lehetséges.
A Vajdaságba küldött anyaországi támogatások felhasználásának ellenőrzését ígérte Magyar Péter, amikor Budapesten fogadta Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét szombaton.
szóljon hozzá!