Hirdetés

Donald Trump: zajlanak a „rendkívül magas szintű” közvetlen tárgyalások Észak-Koreával

•  Fotó: Facebook/The White House

Fotó: Facebook/The White House

Már tartanak a „rendkívül magas szintű” közvetlen tárgyalások Észak-Koreával a leendő amerikai–észak-koreai csúcstalálkozóról – jelentette ki kedden Donald Trump amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago villában, ahol fogadta Abe Sindzo japán kormányfőt.

MTI

2018. április 18., 11:352018. április 18., 11:35

Az elnök elmondta: pillanatnyilag öt helyszínt tanulmányoznak, ahol sor kerülhet a történelminek mondott csúcstalálkozóra, amelyen szerinte lehetőség nyílik majd egy „világméretű probléma” megoldására.

Idézet
Igen rövid időn belül tárgyalunk Kim Dzsong Unnal, valószínűleg június elején, vagy ha jól mennek a dolgok, még korábban”

– közölte Trump. Bár azt is hozzátette: még az is lehetséges, hogy nem lesz csúcstalálkozó. Elhárította viszont a választ, amikor az újságírók azt firtatták: vajon beszélt-e már személyesen is Kim Dzsong Unnal.

Hirdetés
Idézet
Ők tiszteletben tartanak bennünket, és mi is tisztelettel viseltetünk irántuk”

– mondta Észak-Koreáról Trump. Hangsúlyozta azt is, hogy támogatja a két Korea közötti tárgyalásokat is, ahogyan fogalmazott: „áldását adta” Szöul és Phenjan megbeszéléseire, hogy „megvitassák a háború lezárását”.

Abe Sindzo a tárgyalások előtti rövid sajtótájékoztatón dicsérte Donald Trumpot, mert szerinte az amerikai elnök „bátor, hogy találkozik Kim Dzsong Unnal”, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy a csúcstalálkozó „érzékelhető eredményeket” hoz. A japán kormányfő kifejtette: a Donald Trumppal folytatandó kétnapos tárgyalásokon a Koreai-félsziget teljes és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítését szeretné részleteiben is megvitatni.

Az amerikai–japán csúcstalálkozó hivatalosan kedden délután kezdődött meg Mar-a-Lagóban, Donald Trump floridai villakomplexumában. A tárgyalások szerdán lesznek: a két politikus Észak-Koreáról, biztonságpolitikai és kereskedelmi kérdésekről tárgyal majd. Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója kedden azt mondta: elképzelhető, hogy Washington mentesíti Tokiót az acélra és alumíniumra kirótt védővámok alól. Abe Sindzo – aki másodszor vendégeskedik Mar-a-Lagóban – csütörtök reggel utazik vissza Tokióba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés