Hirdetés

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump

Így kezdődött: bombázás Teheránban a háború első napján. Donald Trump szerint a megszűnt a „fegyveres harc”

Fotó: Abedin Taherkenareh/EPA/Agerpres

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

MTI

2026. május 02., 10:022026. május 02., 10:02

Donald Trump azután fordult levélben a törvényhozáshoz, hogy 60 nap eltelt a katonai művelet megindítása óta, ami a törvényben foglalt időtartam, és azt követően minden további katonai akcióhoz kongresszusi jóváhagyásra lenne szükség. Az elnök ugyanakkor a katonai erők kivonásának és az Iránra való nyomásgyakorlás megszüntetésének szándékát nem jelezte.

Idézet
Az Egyesült Államok iráni rezsim elleni műveleteinek sikere ellenére és a tartós béke érdekében tett erőfeszítések ellenére az Irán által az Egyesült Államokra jelentett fenyegetés továbbra is jelentős” – írta az elnök.

Ugyancsak pénteken az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága közölte, hogy az amerikai haditengerészet egységei már 45 hajót fordítottak vissza az iráni partok felé a blokád keretében. A Közel-Keletért felelős amerikai katonai irányítási törzs közösségi médiában közzétett bejelentése szerint az „Egyesült Államok erői folytatják a járőrözést a nemzetközi vizeken és kikényszerítik a tengeri blokádot Irán ellen”.

Hirdetés

korábban írtuk

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Izrael és az Egyesült Államok „megelőző csapást” indított Irán ellen, Teherán rakétákkal válaszolt
FRISSÍTVE - Izrael és az Egyesült Államok „megelőző csapást” indított Irán ellen, Teherán rakétákkal válaszolt

Izrael szombat reggel „megelőző csapást” mért Iránra – jelentette be Jiszráel Kac védelmi miniszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren

Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó

Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó
2026. november 07., szombat

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk

Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk
2026. november 06., péntek

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?

Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában

„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában
2026. november 06., péntek

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért

Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért
2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban

Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban
2026. november 05., csütörtök

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint

A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint
2026. november 05., csütörtök

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt

A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt
Hirdetés
Hirdetés