2010. április 28., 13:342010. április 28., 13:34
Az állami levéltár közleménye szerint a szóban forgó dokumentumok titkosságát már 1992 szeptemberében feloldották, és másolataikat elküldték Lengyelországba. Andrej Artyizov, a szövetségi levéltár vezetője elmondta: azért tették hozzáférhetővé az iratokat Oroszországban, hogy elhallgattassák azokat, akik tagadják, hogy a Szovjetunió képes lett volna a mészárlás elkövetésére.
A nyugat-oroszországi Szmolenszkhez közeli Katynban, valamint két másik helyen (Harkov mellett és Mednojében) a szovjet belügyesek csaknem 22 ezer lengyel tisztet, tartalékos tisztet, földbirtokost, tisztviselőt, a lengyel polgári elit számos képviselőjét ölték meg. A katyni áldozatokat az erdőben hantolták el. A Szovjetuniót megtámadó német hadsereg egységei később a katyni erdőben több mint 4000 ember földi maradványát rejtő tömegsírokra bukkantak.
Katyn évtizedeken át a büntetlenül maradt tömeggyilkosság és a történelmi hazugság szimbólumaként állta útját a lengyelek és az oroszok közötti kibékülésnek. A szovjet vezetés tagadta, hogy a Szovjetuniónak része lett volna a tömeggyilkosságban és a német csapatokat tette felelőssé. Csak 1990-ben, a szovjetunióbeli \"glasznoszty\" idején ismerte be Mihail Gorbacsov, hogy a legfelsőbb szovjet vezetés, azon belül is Joszif Sztálin adott parancsot a tömeggyilkosságra. A meggyilkoltak hozzátartozói és lengyel politikusok a mai napig követelik az ügy jogi feldolgozását, az áldozatok rehabilitálását, valamint több, máig titkosított archív dokumentum hozzáférhetővé tételét.
Andrej Artyizov szerdán újságíróknak arról is beszélt, hogy a katyni tragédia áldozatainak listáján szerepelhetnek olyanok, akik valamilyen csoda folytán túlélték a sztálini rezsim által szervezett vérengzést. Ezért az orosz és a lengyel szakértőknek közösen össze kellene vetniük a rendelkezésre álló dokumentumokat, hogy \"az utolsó névig\" kiderítsék az igazságot - mondta Artyizov.
A levéltár vezetője emellett felidézte, hogy Katyn nemcsak a lengyelek számára tragikus hely, hanem \"számunkra, orosz és volt szovjet állampolgárok számára is\". Szavai szerint \"a katyni gödrökben fekszik mintegy tízezer, az egykori szovjet párt-, tanácsi és gazdasági nomenklatúrához tartozó ember is, részben teljesen átlagos emberek, akiket 1936 és 1938 között ezen a helyen végeztek ki ugyanolyan módon, ahogy később a lengyel tisztekkel végeztek\".
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.