
Fotó: Orosz védelmi minisztérium
A kikötői infrastruktúra ellen intézett rakétatámadást Odessza térségében az orosz hadsereg csütörtökre virradóra, egy biztonsági őr életét vesztette, és károkat szenvedett egy rakodóterminál – közölte a régió kormányzója.
2023. július 27., 13:122023. július 27., 13:12
Oleh Kiper elmondta, hogy az oroszok Kalibr rakétákat lőttek ki egy fekete-tengeri tengeralattjáróról egy – általa nem pontosított – kikötőre. Egy biztonsági épület romba dőlt, és két autó megrongálódott.
Natalija Humenyuk, a dél-ukrajnai katonai parancsnokság szóvivője közölte, hogy az éjszakai vihar a támadóknak kedvezett, mert megnehezült a nagy magasságban repülő rakéták bemérése.
Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes még a csütörtöki orosz támadás előtt elmondta, hogy
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram-csatornáján arról számolt be, hogy csütörtökön a délkelet-ukrajnai Dnyipróban tett látogatást, ahol katonai vezetőkkel és magas rangú kormányzati tisztségviselőkkel megvitatta a harctéri helyzetet, valamint a lőszerutánpótlás és a légvédelem megerősítésének kérdését.
Észak-Koreába látogatott az orosz védelmi miniszter
Kim Dzsongun észak-koreai vezető szerdán Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel találkozott, aki a koreai háború lezárásának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre érkezett Phenjanba.
Kim Dzsongun és Szergej Sojgu katonai kérdésekről tárgyalt, ezen belül a két ország védelmével és biztonságával kapcsolatos témákat érintettek, továbbá a regionális és nemzetközi biztonsággal összefüggő nézeteiket egyeztették az észak-koreai állami műsorszolgáltató csütörtöki jelentése szerint.
A találkozón Sojgu átadta az észak-koreai vezetőnek Vlagyimir Putyin orosz elnök „meleg és baráti levelét” – közölte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.
A KCNA beszámolója szerint Kim Dzsongun elvitte Sojgut az ország legújabb fegyvereit felvonultató kiállításra is. Az erről készült fotókon az látható, amint rakéták mellett sétálnak.
Az orosz védelmi minisztérium Sojgu elutazása előtt kiadott közleményében arról számolt be, hogy Sojgu látogatását a kétoldalú együttműködésben fontos eseménynek tartják, amely a két ország katonai együttműködését is erősíti.
Az amerikai kormány nem tervezi, hogy beavatkozzon annak érdekében, hogy megakadályozza Andrew és Tristan Tate kiadatását az Egyesült Királyságba, ahol a két férfit nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és a testi sértéssel vádolják.
Az Iránhoz közel álló jemeni húszi fegyveresek csütörtökön bejelentették, hogy két szaúdi olajszállító hajó ellen hajtottak végre katonai támadást Szaúd-Arábia elleni tengeri blokád részeként.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.
Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter szerint az Iránnal folytatott háború 37,5 milliárd dollárba került az Egyesült Államoknak, de a szakértők korábban a CNN-nek azt nyilatkozták, hogy a tényleges összeg valószínűleg ennél jóval magasabb.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette Olekszandr Szirszkijt, az ukrajnai fegyveres erők főparancsnokát, és helyére Mihajlo Drapatijt, az Egyesített Erők parancsnokát nevezte ki.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszer.
szóljon hozzá!