Hirdetés

Csepeli hullák ügye – részletesen beszámolt az erdélyi túlélő [VIDEÓ]

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Eddig hat ember került előzetes letartóztatásba a budapesti Csepel-szigeten néhány napja kihantolt holttestekkel összefüggésben, a gyanúsítottak egy részét a megkötözve földbe ásott, onnan saját erejéből kiszabadult erdélyi férfi által adott személyleírások alapján sikerült beazonosítani és elfogni – mondta Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója. Közben a 30 éves erdélyi túlélő részletesen beszámolt a történtekről.

MTI

Hírösszefoglaló

2011. augusztus 15., 12:512011. augusztus 15., 12:51

A rendőrség szerint „egyértelmű, hogy az élet ellenes bűncselekmények elkövetése köthető a kihantolási hely közelében élő hajléktalanokhoz, illetve a velük kapcsolatba hozható, hajléktalan életmódot folytató személyekhez”.

A hatóságok a Csepel északi részén működő bűnbanda feltételezett vezetőjét is letartóztatták, ám azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi milyen állampolgárságú. A kihallgatáson macedónnak vallotta magát, de ezt eddig nem sikerült hiteles dokumentumokkal alátámasztania – mondta Csizner Zoltán a sajtótájékoztatón, amelyen az újságírók a nyomozás érdekeire tekintettel nem kérdezhettek.

A rendőrség internetes oldalán a sajtótájékoztató után megjelent közlemény szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda 2011 tavaszától rendelkezik olyan információkkal, amelyek alapján feltételezhető, hogy Budapest XXI. kerületében „egy meghatározóan hajléktalanokból álló bűnözői kör sorozat jelleggel követ el erőszakos bűncselekményeket elsősorban hajléktalan, vagy hajléktalan életmódot folytató személyek sérelmére”.

A police.hu közlése szerint „a nyomozás jelenlegi adatai alapján megállapítható, hogy az élet ellenes bűncselekmények elkövetése szorosan összefügg a már említett csoportosan elkövetett rablások elkövetői körével, azzal a hajléktalan közösséggel, amelynek összetákolt viskóinak közelében hantolták ki a meggyilkolt áldozatok maradványait”.

Az eljárás jelenlegi adatai alapján egyértelmű, hogy \"az élet ellenes bűncselekmények elkövetése köthető a kihantolási hely közelében élő hajléktalanokhoz, illetve a velük kapcsolatba hozható, hajléktalan életmódot folytató személyekhez. Az élet ellenes eljárásban – eljárásjogilag – gyanúsítás nem történt” – írták a honlapon.

A rendőrség szerint az a tény, hogy az emberöléseket sorozatban, feltételezhetően több hónapon át anélkül követték el, hogy azt a hatóságok tudomására hozták volna, „meghatározóan annak a szabályozatlan és társadalmi kontroll nélküli életformának a következménye, amit számos hajléktalan folytat. A hatóságok általános tapasztalata, hogy ezek a társadalom perifériáján élő személyek a sérelmükre elkövetett bűncselekményeket, társaik esetleges eltűnését nem hozzák a rendőrség tudomására – »ügyeiket« saját törvényeik szerint, egymás között »rendezik le«, ebben a közegben a hagyományos bűnüldözési, bűnmegelőzési tevékenység érdemi folytatása gyakorlatilag lehetetlen” – olvasható a police.hu-n.

A bűnügyről elsőként a Magyar Televízió Híradója közölt információkat, még csütörtök este. Másnap arról számolt be a hírműsor, hogy a macedón férfi mutatta meg a helyszínt a rendőröknek, és feltehetően nyomozási alkut ajánlott: azt mondta, mutat egy helyet az erdőben, ahol négy halott van elásva. Az általa megadott helyen találta meg az NNI a holttesteket.

Az áldozatok maradványainak boncolása és azonosítása pénteken kezdődött meg az Igazságügyi Orvostani Intézetben.

Beszámolt a történtekről az erdélyi túlélő

Részletesen beszámolt a vele történtekről a Csepelen élve eltemetett erdélyi magyar férfi, akinek sikerült kiszabadulni. A fiatalember a mindennapi.hu portálnak azt mondta, támadói megkötözték, megrugdosták, eközben többször eszméletvesztés közeli állapotba került, majd betemették a földbe, és kicsikarták belőle bankkártyájának PIN-kódját.

A férfi a Baptista Szeretetszolgálat védett házában nyilatkozott a portálnak, kifejtve: sörözni indultak az általa korábbról ismert, Szerbnek nevezett férfival és egy nővel a csepeli erdőbe. Útközben a délszláv férfi felvetette, látogassák meg egy ismerősét. Egy „tákolmányházhoz” érkeztek, ahol a délszláv és az ott tartózkodó ismerőse kétszer is – állításuk szerint – vécézni mentek. A fiatalember már ekkor megkérdezte az addig ott maradó nőtől, mire szolgál a ház mellett látható gödör. A nő azt válaszolta, vécének ásták ki. Amikor a két férfi másodszor is visszatért, onnantól fogva a túlélő, egy 30 éves erdélyi férfi – mint elmondta – csak annyira emlékszik, hogy hátulról elkapták a nyakát egy kötéllel, eszméletvesztés közeli állapotba került, és azt érezte, „biztos, hogy meg fogok halni”. Eközben összevissza rugdosták őt, próbált visítozni, kiabálni, amit ő a „halálhörgésének” nevezett az interjúban.

„Megpróbáltak meggyőzni azzal, hogy nem lesz semmi bajom, és hagyjam, hogy kötözzenek meg rendesen” – idézte fel a történteket, azzal folytatva, hogy támadói ezt követően kezét, lábát megkötözték. „Mondta a Szerb, hogy hátulra kell kötni, mert úgy szakszerű, meg úgy tanulta a katonaságnál” – emlékezett vissza az elhangzottakra. Ezután azt mondták neki, hogy guggoljon a gödörbe. Ekkor könyörögni kezdett, hogy ne ássák el, de hiába.

Elmondása szerint még mielőtt a gödörbe lökték volna, „kizsebelték” őt. Kiszedték belőle a bankkártyája PIN-kódját, „ami nem volt nehéz, mert hatvan ezerért nem akartam meghalni”. Megjegyezte, már ekkor megpróbálta későbbi szökését tervezni.

A két férfi és a nő ezután elindult kivenni a pénzt, és ott hagyták őt nyakig beásva, kutyákkal őriztetve – fejtette ki, majd elmondta, hogy a három támadó távozása után várt néhány pillanatot, és „lényegében simán felállt”, majd  a kötelet lerúgva a lábáról elindult. Közben ráüvöltött a kutyára, s az elszaladt. Ezt követően a kezét is kiszabadította.

Az utcára kiérve – folytatta – megpróbált segítséget kérni, de mindenki azt válaszolta, hogy éppen otthon felejtette a mobiltelefonját. Végül egy járókelő tanácsára bement egy közeli boltba, ahol segítséget kapott, felhívta a bankot, és letiltatta kártyáját.

Arra a kérdésre, hogy családja hogyan viseli a történteket, elmondta, édesanyja azóta is pánikban van, nem bírnak aludni. Tartanak attól, hogy – mint fogalmazott – „alkudoznak a gyilkossal”.

„Végül is csak annak örülök, hogy mással ezt már nem csinálhatják meg” – mondta a túlélő, majd szavait azzal zárta, hogy „elég üzemszerűnek tűnt ez az egész dolog”.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
Hirdetés
Hirdetés