Hirdetés

Csehország katonai támadó helikoptereket és lőszert szállít Ukrajnának

•  Fotó: Facebook/Petr Fiala

Fotó: Facebook/Petr Fiala

Csehország katonai támadó helikoptereket, valamint több százezer lőszert szállít Ukrajnának, és segítséget nyújt az ukrán pilóták kiképzésében is – jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő sajtóértekezleten Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Hírösszefoglaló

2023. július 07., 13:552023. július 07., 13:55

Zelenszkij csütörtök este – előzőleg be nem jelentett – kétnapos látogatásra érkezett Szófiából Prágába. Megérkezése után Petr Pavel cseh államfővel tárgyalt, majd a két politikus sajtótájékoztatót tartott.

Petr Fiala hangsúlyozta, hogy Csehország továbbra is kiáll az orosz agresszió ellen védekező Ukrajna mellett, és részt kíván venni Ukrajna újjáépítésében is. A gazdasági kapcsolatok erősítése céljából a jövő héten mintegy harminctagú cseh vállalkozói küldöttség utazik Kijevbe.

Hirdetés

A tervezett együttműködést a sajtóértekezlet előtt aláírt cseh-ukrán emlékeztető rögzíti.

„Már konkrét projektekről van szó”

– jegyezte meg ezzel összefüggésben az ukrán államfő.

Volodimir Zelenszkij ismételten köszönetet mondott a cseh államnak, hogy kiáll Ukrajna mellett, és több százezer ukrán állampolgárnak nyújtott menedéket. A cseh segítség a nagy európai államok segítségéhez mérhető - mutatott rá az ukrán elnök.

Petr Fiala kifejezte reményét, hogy az ukrán elnök személyesen is részt tud venni a NATO jövő heti vilniusi csúcstalálkozóján. A kormányfő hangsúlyozta, hogy ami Ukrajna jövőbeni NATO-tagságát illeti, Kijev számolhat Prága támogatásával.

„Arra számítok, hogy a szövetség minden tagja támogatni fogja Ukrajna igyekezetét a NATO-tagságra.

Csehországgal biztosan számolhat” – szögezte le a cseh kormányfő újságírók előtt.

Volodimir Zelenszkij kétnapos csehországi látogatása végén találkozik még Milos Vystrcilla, a szenátus, valamint Markéta Pekarová Adamovával, a képviselőház elnökével is, majd elutazik Isztambulba.

Közben a helyi hatóságok közölték:

tízre emelkedett a nyugat-ukrajnai Lemberget (Lviv) ért csütörtöki orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma.

Az UNIAN ukrán hírügynökség idézte az ukrán belügyminisztérium jelentését, amely szerint péntek reggel bukkantak a tizedik holttestre egy orosz rakéta által korábban megrongált lakóház romjai között.

„Most találtuk meg a tizedik holttestet. Egy nőt. A mentők most szabadítják ki az elhunytat a romok közül. Ezzel befejeződik a mentési művelet” – mondta Andrij Szadovij polgármester.

A város első embere szerint a háború kezdete óta ez volt a legsúlyosabb támadás a civil infrastruktúra ellen Lvivben.

A támadásban romba dőltek egy nagy lakóháztömb felső emeletei, és összesen 35 épület rongálódott meg.

Lemberg megye kormányzója, Makszim Kozickij közölte, hogy befejeződtek a keresési és mentési munkálatok.

„A tegnapi, egy lvivi lakóház elleni rakétatámadás következtében 10 ember vesztette életét. Egy személyt az éjszaka folyamán, egy másikat pedig ma reggel találtak meg. Ezenkívül 42 ember megsérült, közülük 16-an kórházba kerültek. Köszönet a mentés résztvevőinek, köztük az önkénteseknek, akik a felhőszakadás ellenére egész éjszaka nem hagyták abba a keresést” – mondta Kozickij.

A lengyel határtól 70 kilométerre fekvő, eredetileg 720 ezer lakosú, de sok háborús menekültet is befogadó nyugat-ukrajnai városban kétnapos gyászt hirdettek.

Jurij Ignat, az ukrán légierő parancsnokságának szóvivője elmondta, hogy a Lemberget támadó Kalibr típusú robotrepülőgépek a Fekete-tengerről indulva először Kijev felé repültek, de aztán élesen Lemberg felé fordultak. Az oroszok által indított 10 rakétából 7-et sikerült megsemmisíteni a légvédelemnek, három azonban becsapódott a városban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

Háborús szimuláció orosz támadásról Romániában: „tétova amerikai válasz”

Egy amerikai háborús szimuláció Oroszország Moldovai Köztársaság és Románia elleni 2028-as támadását modellezte. A résztvevőknek arról kellett dönteniük, hogyan reagáljon az Egyesült Államok. Washingtoni elemző szerint Amerika „tétova választ” adna.

Háborús szimuláció orosz támadásról Romániában: „tétova amerikai válasz”
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Kárpátaljai pártelnökök a Krónikának: szimbolikus, de fontos gesztus a szovjetek magyarok elleni atrocitásainak elítélése

Szimbolikus gesztus, ugyanakkor fontos a magyar–ukrán kapcsolatok szempontjából, hogy a kijevi parlament csütörtökön határozatban ítélte el a kárpátaljai magyarok és németek ellen a szovjet hatóságok által elkövetett atrocitásokat.

Kárpátaljai pártelnökök a Krónikának: szimbolikus, de fontos gesztus a szovjetek magyarok elleni atrocitásainak elítélése
2026. szeptember 04., péntek

Moszkva nem fog örülni: Ukrajna új, Románián átvezető útvonalakon kapja az üzemanyagot a háború miatt

Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.

Moszkva nem fog örülni: Ukrajna új, Románián átvezető útvonalakon kapja az üzemanyagot a háború miatt
2026. szeptember 04., péntek

Kijevi gesztus a magyaroknak: a parlament elítélte a szovjetek kárpátaljai magyarellenes atrocitásait

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.

Kijevi gesztus a magyaroknak: a parlament elítélte a szovjetek kárpátaljai magyarellenes atrocitásait
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ukrajna még nem teljesítette a kisebbségvédelem terén Magyarországnak tett vállalásait

Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Ukrajna még nem teljesítette a kisebbségvédelem terén Magyarországnak tett vállalásait
2026. szeptember 03., csütörtök

Durvul a német–orosz konfliktus. De milyen hibrid háborús lépéseket tett eddig Oroszország Európa országai ellen?

Durvul a Németország és Oroszország közötti konfliktus, amely amiatt mélyült tovább, hogy Berlin Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren talált, katonai minőségű robbanóanyaggal felszerelt drónok miatt, és hibrid háborús lépésekkel vádolta meg.

Durvul a német–orosz konfliktus. De milyen hibrid háborús lépéseket tett eddig Oroszország Európa országai ellen?
2026. szeptember 02., szerda

Ursula von der Leyen eszkalációról beszél a lipcsei dróntámadás kapcsán

A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás újabb eszkalációt jelent az Unió területén – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Ursula von der Leyen eszkalációról beszél a lipcsei dróntámadás kapcsán
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Trump felkelésre szólítja az irániakat, miközben az amerikai és az iráni hadsereg ismét egymást lőtte

Ismét kölcsönös katonaik csapásokba torkollott az Egyesült Államok és Irán közötti ellentét: az amerikai hadsereg kedden újabb támadásokat hajtott végre Irán ellen.

Trump felkelésre szólítja az irániakat, miközben az amerikai és az iráni hadsereg ismét egymást lőtte
2026. szeptember 02., szerda

Egyre fokozódik a német–orosz feszültség a hibrid háborús vádak miatt, egyeztet az EU és a NATO

Egyre mélyül a konfliktusNémetország és Oroszország között, miután Oroszországnak tulajdonított drónokat találtak a lipcsei repülőtéren.

Egyre fokozódik a német–orosz feszültség a hibrid háborús vádak miatt, egyeztet az EU és a NATO
2026. szeptember 01., kedd

Moszkva: minek támadna Oroszország a NATO-ra?

Oroszországnak nincs sem oka, sem terve arra, hogy megtámadja a balti NATO-országokat – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden Vlagyivosztokban az Interfax hírügynökségnek.

Moszkva: minek támadna Oroszország a NATO-ra?
Hirdetés
Hirdetés