Hirdetés

Cáfolták a debreceni repülőjáraton kiütött tűzről szóló román híradásokat

•  Fotó: EuropaFm

Fotó: EuropaFm

Nem volt tűz a Wizzair W6 7867-es számú, Debrecenből Párizs-Beauvais-ra közlekedő járatán, csupán a porladt jégtelenítő folyadék kelthette füst benyomását – közölte a Wizzair az MTI-vel szombaton este.

Krónika

2020. január 05., 12:222020. január 05., 12:22

2020. január 05., 12:242020. január 05., 12:24

A légitársaság tájékoztatása szerint a személyzet az ilyenkor szokásos protokollt követve az első ajtók csúszdáin evakuálta az utasokat; a járatot vasárnap reggelre ütemezték át. A történtekről román portálok írtak elsőként és közöltek egy utas által készített videót, amelyen az látható, hogy az utasok a Wizz Air Airbus A320-as első ajtajain, vészcsúszdákon keresztül hagyják el a repülőgép fedélzetét.

A Baiamare24.ro nagybányai portál Szatmár és Máramaros megyei utasok beszámolóira hivatkozva arról írt, hogy kigyulladt a repülőgép segédhajtóműve.

Hirdetés

A Wizz Air azonban ezt cáfolta, leszögezve: a társaság gépét azt követően ürítették ki a debreceni repülőtéren, hogy a földi kiszolgáló személyzet és a reptéri tűzoltóság lehetséges tüzet jelentett a repülőgép hátsó részén. Miután minden utas biztonságosan elhagyta a fedélzetet, a reptéri tűzoltóság és a karbantartó személyzet alaposan átvizsgálta a gépet, és megerősítette, hogy nem történt tűzeset, csupán a porladt jégtelenítő folyadék kelthette füst benyomását a függőleges vezérsíkot megvilágító lámpa fényében – közölte a légitársaság.

A közlemény szerint a leszállított utasoknak szállást és étkezést biztosítanak, a járatot vasárnap reggelre ütemezték át, ahogy a visszafelé, Párizs-Beauvais-ból Debrecenbe közlekedő járatot is. A debreceni repülőtér korábban azt közölte, hogy a gépet azért ürítették ki, mert a segédhajtóművénél indulás előtt tűz keletkezett. A repülőgépen 180 utas tartózkodott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés