2010. november 09., 13:162010. november 09., 13:16
Az uniós végrehajtó testület az EU kábítószer-ellenes cselekvési tervének felülvizsgálatát végezte el, és - mint Viviane Reding alapjogi biztos kiemelte - megállapította, hogy többet kell tenni a drogok okozta károk mérsékléséért, és gyorsabban kell reagálni az új anyagok piacra kerülése esetén.
A jelentés szerint az elmúlt 18 hónap során az EU haladást ért el a kábítószer használata és kereskedelmének visszaszorítása terén, de becslések szerint tavaly még mindig 25-30 millió európai fogyasztott valamilyen tiltott drogot. Ezen belül 4 millióan kokainnal éltek, és ezren váltak kokain-túladagolás halálos áldozatává.
Reding megemlítette, hogy a bizottság küzd az úgynevezett legális szerek terjedésének megakadályozásáért is. A közelmúltban ezért javasolta a mefedron betiltását uniószerte.
„Európaiak millióinak életére van kihatással a kábítószerrel való visszaélés és a kapcsolódó bűncselekmények” - mondta a luxemburgi biztos. - „Felkérem az EU kormányait, hogy az uniós kábítószerhelyzet esetleges további romlását előidéző gazdasági válság ellenére se hagyjanak fel a drogprevencióval és a kezelési szolgáltatásokkal.”
Fontosnak ítélte az uniós illetékes azt is, hogy az EU célzottabban segítse a kábítószer-termelés és -fogyasztás elleni fellépést az EU-n kívüli országokban.
A tavaly kezdett és 2012-ig tartó cselekvési tervnek köszönhetően már csökkent az új HIV-fertőzéses esetek száma a kábítószer-használók körében, az uniós tagországok pedig eredményesen fokozták együttműködésüket a kábítószer-kereskedelem ellen - állapította meg a bizottság.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.