Blöff, vagy reális veszély?

A pókerjátszma tehát korántsem ért véget, Teherán megingathatatlan abbéli szándékában, hogy csatlakozzék az atomenergiát felhasználó országok klubjához, miközben a nemzetközi közösség – amellett, hogy elviekben elismeri a közel-keleti állam ehhez való jogát – továbbra is aggódik amiatt, hogy békés célok helyett atomfegyver készítésére készül.
 A kulisszák mögötti információk azonban arra is rávilágítanak, hogy az iráni vezetés számára saját legitimációjának igazolására propagandisztikus okokból is rendkívüli fontossággal bír az atomprogram ügye. Erre enged következtetni az, hogy egyrészt nem törődnek a nemzetközi bírálatokkal és megtorló intézkedésekkel, folyamatosan hangoztatják az atomenergia felhasználásához való jogukat, és bírálják az ezt kétségbe vonó nyugati hatalmakat – ezzel az országot az áldozat, magukat pedig a védelmező szerepében tüntetve fel –, másrészt pedig az, hogy valójában valószínűleg még nem rendelkeznek háromezer centrifugával.
Az iráni illetékesek számára a háromezer centrifuga megléte kulcsfontosságú lépés, és már idén márciusban szerették volna, ha sikerül elérniük ezt a számot. Hogy miért, arra a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének közelmúltban kiadott tanulmánya világít rá: amennyiben Iránnak sikerül elérnie ezt a mennyiséget, akár 11 hónapon belül szert tehetne saját atombombájára. Hasonló hangnemben nyilatkoztak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) illetékesei is, akik szerint ekkora számú berendezés beindítása óriási előrelépést jelent az ipari szintű urándúsítás folyamatában. Azt azonban, hogy valóban sikerült üzembe állítani a háromezer centrifugát, független források még nem erősítették meg. Sőt a NAÜ szerint Irán múlt héten még csak 1968 centrifugát tartott üzemben, ami meglehetősen távol áll az Ahmadinezsád által említett háromezertől.
A BBC helyszíni jelentése szerint a NAÜ múlt héten abban állapodott meg Iránnal, hogy tárgyalásokat kezdenek az atomkérdés tisztázásáról, jelentős előrelépésnek nevezve a döntést. Mindezzel Teherán egyrészt azt szeretné elérni, hogy oldódjék a feszültség, másrészt viszont Ahmadinezsád a mostani bejelentéssel azt is sugallni igyekszik, hogy az iráni urániumdúsítás és atomenergetikai ipar megléte immár kész tény, amelyről nem érdemes hosszan vitatkozni. Az Egyesült Államok és az ENSZ azonban ezt nem hajlandó elfogadni, több nyugati diplomata is bírálta a NAÜ-t, mondván: a tárgyalási javaslat elfogadásával csupán ahhoz járult hozzá, hogy Irán tovább halogassa az újabb szankciók bevezetését, miközben zavartalanul dolgozhat tovább atomprogramján.
George W. Bush amerikai elnök egy közelmúltbeli beszédében arról beszélt, hogy az iráni atomprogram folytatása a nukleáris holokauszt veszélyét hordozza magában. Washington egyben azt szorgalmazta, hogy az eddigi két ENSZ-szankciót egy harmadik is kövesse, amennyiben Teherán nem tér jobb belátásra. A témában az ENSZ és a NAÜ illetékesei a következő hetekben egyeztetnek. Az egyeztetés során parázs viták várhatók, a Nyugat ugyanis rendkívül aggódik, mivel attól tartanak: amennyiben a teokratikus berendezkedésű állam képessé válik atomfegyver előállítására – márpedig ehhez az urándúsítás képessége az első lépés – , úgy nem is habozik azt megtenni. Ez pedig szerintük végzetes lehet, mivel attól tartanak, hogy Teherán esetleg az iszlám nevében gyilkoló terroristákat is elláthatja atomfegyverrel. A tét tehát jelentős, így a pókerjátszma még várhatóan sokáig tart majd – és a jelek szerint a felek egyike sem riad vissza a kemény lépésektől – mint ahogy a blöfftől sem.