Hirdetés

„Igazságosabb”, többpólusú világrendet akar Moszkva és Peking, Kína négy év múlva megtámadhatja Tajvant

•  Fotó: Mid.ru

Fotó: Mid.ru

Megerősítette a közös szándékot Oroszország és Kína szuverenitásának megvédésére, és egy igazságosabb, többpólusú világrend közös építésére Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője és Ma Csao-hszü kínai külügyminiszter-helyettes csütörtöki moszkvai találkozóján – közölte az orosz külügyminisztérium.

MTI

2023. február 03., 09:362023. február 03., 09:36

„Megerősítést nyert a két ország szuverenitásának, biztonságának és fejlődéshez fűzött érdekeinek határozott védelmére, valamint egy igazságosabb, demokratikusabb, többpólusú világrend közös építésére irányuló szándék” – áll az orosz minisztérium közleményében.

A találkozó során

Hirdetés

a két diplomáciai vezető közösen elutasította a konfrontatív politikát, és az egyes országok arra irányuló kísérleteit, hogy más államok belügyeibe beavatkozzanak, valamint szankciókkal és más törvénytelen módszerekkel fékezzék fejlődésüket.

A tárgyalás során Lavrov méltatta a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi állapotát, amelyek a közlemény szerint dinamikusan fejlődnek a két ország vezetője között tavaly december 30-án lefolytatott eszmecsere során elért megállapodásoknak megfelelően. Az orosz miniszter a személyes kapcsolatok, a kétoldalú turizmus és a cserekapcsolatok helyreállítása mellett foglalt állást a karanténkorlátozások feloldásával kapcsolatban.

Lavrov pozitívan szólt a Pekinggel az ENSZ-ben, a BRICS-csoportban, a Sanghaji Együttműködési Szervezetben, és más nemzetközi fórumokon folytatott együttműködésről is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök decemberben oroszországi látogatásra hívta meg kínai hivatali partnerét, Hszi Csin-pinget. Orosz sajtóértesülések szerint hamarosan Moszkvába várják Vang Ji korábbi külügyminisztert is, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottsága főhivatalának igazgatóját.

December 21-én Hszi a pekingi állami rezidencián fogadta Dmitrij Medvegyevet, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettesét, aki a kormányzó Egységes Oroszország párt elnöke is. A felek a kétoldalú stratégiai együttműködésről és az ukrajnai konfliktusról is tárgyaltak.

Lavrov csütörtökön, a Rosszija 24 állami hírcsatornának és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy noha hivatalos szövetség nincs Moszkva és Peking között, a kétoldalú kapcsolatok minőségének szintje ennél magasabb, és nincsenek korlátai.

Eközben a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója csütörtökön Washingtonban arról beszélt:

az amerikai hírszerzés szerint a kínai elnök arra utasította országa hadseregét, hogy 2027-re álljon készen Tajvan lerohanására.

William Burns egy washingtoni egyetemen tartott előadásában megjegyezte ugyanakkor, mindez nem jelenti azt, hogy a kínai vezető eldöntötte, 2027-ben, vagy máskor megtámadja a szigetet, viszont jó jelzi céljait.

A CIA vezetője hírszerzési információkra hivatkozó elemzésében hangsúlyozta, hogy nem szabad alábecsülni a kínai elnök Tajvanra vonatkozó ambícióit, még akkor sem, ha Hszi Csin-pingre „kijózanítóan” hatott az orosz hadsereg teljesítménye Ukrajnában, és ebből megpróbálja levonni a tanulságokat.

A kínai-orosz viszonyról William Burns azt mondta: hiba volna a két fél egymás iránti elköteleződését alábecsülni, ugyanakkor „ez nem egy korlátok nélküli barátság”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.