Hirdetés

Beiktatták hivatalába Schmitt Pál új magyar államfőt

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Köztársasági elnökként a jelenlegi és a majd megszülető alkotmány alapján kell az egyensúly szerepét betöltenem a parlamenti pártok, a magyar társadalom, a nemzet különböző csoportjai között – fogalmazott az új magyar köztársasági elnök pénteken, a hivatalba lépése alkalmából a Sándor-palota udvarában rendezett ünnepségen.

MTI

2010. augusztus 06., 13:532010. augusztus 06., 13:53

„Egyensúly, mint mondottam és nem ellensúly az a szerep, amit be kívánok tölteni” – fogalmazott a közel negyed órás beszédében, amelyet Wass Albert-idézettel indított. Hozzátette: minden erejével azon lesz, hogy a lehető legszélesebb körű nemzeti egyetértésen nyugvó, a nép akaratát tükröző törvényei és alaptörvénye legyen az országnak. Hangsúlyozta: közhivatalánál fogva, kellő mértéktartással, aktív részese kíván lenni az alkotmányozás folyamatának.

Mint mondta, a világ számos, történelmére büszke ország alaptörvényére jellemző az állam gyökereinek, dicső múltjának deklarálása, és a nemzet alapvető értékeinek felmutatása. Ezért javasolni fogja, hogy az alaptörvény előszava tartalmazza a kereszténységre történő utalást és a Szent Koronát, mely, szavai szerint, a magyarság európaiságának és európai értéktartalmának jelképe. Hozzátette: egy széleskörű egyetértésen nyugvó alkotmány, a törvények törvénye lehetőséget nyújt a társadalmi megbékélésre, erkölcsi alapértékeink újragondolására.

Schmitt Pál szerint az elnöki feladathoz az alkotmány szövege ad körvonalakat azzal, hogy meghatározza a legfontosabbakat: a nemzet egységének kifejezését és a demokratikus rend feletti őrködést.

Úgy fogalmazott: Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László korábbi államfők munkája, egyéniségük, céljaik és stílusuk mind külön-külön és együtt csiszolta az elnökséget olyan intézménnyé, melyre a magyarok még ma, a bizalmatlanság, a csalódások korában is mély tisztelettel tekintenek. Köszönet illeti őket, hiszen, mint fogalmazott Schmitt Pál, ők az elnöki szerepből méltóságot formáltak. E feladatra ugyanis törvény nem, csak az ember képes – jelentette ki. Kiemelte: bízik abban, hogy a következő öt év újabb fontos színnel, újabb értékkel gazdagítja az elnökséget. Hozzátette: megnyugtató alapot ad számára, hogy felkérése e feladatra olyan széleskörű felhatalmazásból született, amely húsz esztendős demokráciánkban egyedülálló.

Schmitt Pál új köztársasági elnök közölte, nem programot hirdet, hanem segítő kezet kíván nyújtani minden magyarnak. Hozzátette: minden igyekezetével azon lesz, hogy megóvja és gazdagítsa magyar anyanyelvet. Kiemelte azt is: aki az anyanyelvet nem ismeri és szereti, az igazán más nyelveket, kultúrákat és népeket sem tud majd megérteni, nehezebben tudja a világban a helyét megtalálni. Közölte: mint olimpiai bajnok megvív azért, hogy a sport is az alkotmány szövegének része legyen. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzet egészségét kockáztatjuk azzal, hogy csak minden tízedik magyar ember sportol többé-kevésbé rendszeresen.

Az új államfő elnöki vállalásai között lesz az is, hogy az életen át tartó tanulás ügyét, a tudásalapú, versenyképes magyar nemzetet szolgálja, segítse az oktatást, a tudományos életet, kiálljon a pedagógus életpálya erkölcsi és anyagi megbecsültsége mellett – közölte. Elmondta, hogy gyakran látogat majd egyetemeket, vidéki iskolákat, kapcsolatot kíván teremteni az elnöki hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia és a különböző szellemi műhelyek között.

„Elnöki küldetésem bárhová szólít is a világban, mindenhol szeretnék az ott élő magyarokkal találkozni” – jelentette ki, majd hozzátette: biztatni fogja őket, hogy a lelki kötödésen túl éljenek a kettős állampolgárság várva-várt lehetőségével.

Schmitt Pál szerint fájó valóság, hogy még mindig sokan vannak, akik szerint a nemzeti érzelmek nem vállalhatók, különösen, ha nem úgy mennek a dolgok, mint azt szeretnénk. Úgy fogalmazott: „el fogjuk érni közösen, hogy mindannyiunk számára felemelő érzés lesz magyarnak lenni”.

Az új köztársasági elnök beszédének végén megköszönte felesége és családja támogatását.
Pénteken délelőtt a Himnusz dallamaival kezdődött meg Schmitt Pál köztársasági elnöki hivatalba lépési ünnepsége; a ceremónia helyszíne – a viharos időjárásra való tekintettel – a Szent György térről átkerült a Sándor-palota belső udvarába.

Az ünnepség körülbelül 200 meghívott vendége, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Boross Péter volt miniszterelnök, Kövér László házelnök a Sándor-palota belső udvarában kísérte figyelemmel a ceremóniát.

Az ünnepségre meghívást kaptak a miniszterek, az államtitkárok, a diplomáciai testület tagjai, a történelmi egyházak képviselői, a határon túli magyar szervezetek vezetői, valamint az összes volt köztársasági elnök.

Sólyom László volt köztársasági elnök nem ment el az eseményre, ahogy az MSZP és az LMP is jelezte, hogy nem vesznek részt az ünnepségen, mert közlésük szerint későn kaptak rá meghívást.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés