Beigazolódott a madárvészgyanú

A gyanúnak megfelelõen valóban madárinfluenzában betegedtek meg a magyarországi Csongrád megyei ludak – adta hírül az állat-egészségügyi vizsgálatok befejezését követõen a magyarországi agrártárca sajtóosztálya.

MTI

MTI

2007. január 25., 00:002007. január 25., 00:00

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság laboratóriuma – amely országos referencialaboratóriumként működik – elvégezte a Csongrád megyéből madárinfluenza gyanújával beküldött, libából származó minták vizsgálatát, és megállapította: a szakemberek magas patogenitású H5 típusú vírustörzset mutattak ki, amely – az eddig elvégzett vizsgálatok szerint – az N1 típussal jelzett törzsek közé tartozik. A vírus N1 törzshöz tartozását az angliai, Weybridge-i Közösségi Referencialaboratóriumban további vizsgálatokkal kell alátámasztani. A mintákat a megerősítő vizsgálatok érdekében ma küldik Angliába. A magyarországi laboratóriumi eredményekről hivatalos tájékoztatást kapott az Európai Bizottság szakterületért felelős vezetője is.
Az előzetes vizsgálatok eredményére reagálva a magyarországi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közölte: a jelenlegi járványügyi helyzetben elegendő a már hatályba léptetett intézkedések fenntartása, és nem indokolt szigorúbb intézkedések bevezetése, illetve további állatok leölése.
A madárinfluenza híre azonban máris nemzetközi reakciót váltott ki: a horvát hatóságok tegnap tilalmat rendeltek el a magyarországi szárnyasok behozatalára. A zágrábi mezőgazdasági minisztérium a magyar állat-egészségügyi hatóságoknak a madárinfluenza-fertőzés gyanújáról tett közleményére hivatkozva adta ki a rendeletet. Horvát illetékesek közölték, hogy az intézkedést átmenetinek tekintik, és azonnal felfüggesztik, amint bebizonyosodik, hogy a fertőzés gyanúja megalapozatlan volt. Az óvintézkedést a zágrábi hatóságok azzal indokolták, hogy tavaly Horvátország több térségében mutatták ki a madárinfluenza vírusát. A horvát intézkedésre reagálva Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője emlékeztetett, hogy a madárinfluenza gyanújának felmerülése után a magyar állat-egészségügyi hatóságok minden szükséges intézkedést megtettek, és ezekről tájékoztatták az érintett nemzetközi szervezeteket és  a környező országok állat-egészségügyi hatóságait is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Románia külügymisztériuma megdorgálta az orosz nagykövetet a lengyelországi drónincidens miatt

Románia elítéli a szerdai lengyelországi orosz légtérsértést, ezt pedig az orosz nagykövettel is közölték, miután berendelték a külügyminisztériumba – tudatta a külügyi tárca.

Románia külügymisztériuma megdorgálta az orosz nagykövetet a lengyelországi drónincidens miatt
2025. szeptember 11., csütörtök

A NATO „kóstolgatása” és szalámitaktika Európa gyengítésére: nem csak Lengyelországot képesek elérni az orosz drónok

Miközben Oroszország folyamatosan fejleszti drónjait, azok hatótávolsága és pusztító ereje is fokozatosan növekszik, mint ahogy ez a Lengyelország légterét szerdára virradóra megsértő 19 orosz drón esetéből is kiviláglik.

A NATO „kóstolgatása” és szalámitaktika Európa gyengítésére: nem csak Lengyelországot képesek elérni az orosz drónok
2025. szeptember 11., csütörtök

Megvan az amerikai véleményvezér életét kioltó fegyver, nyomravezetői díjat tűzött ki az FBI

Nagy erőkkel keresi a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda. Az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, és egy egyetemista korú támadót keresnek.

Megvan az amerikai véleményvezér életét kioltó fegyver, nyomravezetői díjat tűzött ki az FBI
2025. szeptember 11., csütörtök

Újabb 1 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság újabb 1 milliárd eurót bocsátott Ukrajna rendelkezésére makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében – közölte szerdán a brüsszeli testület.

Újabb 1 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság
2025. szeptember 11., csütörtök

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk

Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk
2025. szeptember 11., csütörtök

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot

Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot
2025. szeptember 11., csütörtök

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag

Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag
2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott