Hirdetés

Beavatkozás Csádban?

Franciaország nem zárja ki a katonai akciót a lázadók ellen Ha szükséges, Franciaország kész katonai műveletet indítani a csádi lázadók ellen – jelentette ki tegnap Nicolas Sarkozy francia államfő egy esetleges francia katonai fellépést firtató kérdésre válaszolva. „Ha Franciaországnak eleget kell tennie kötelességének Csádban, meg fogja tenni” – mondta az elnök. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn zöld jelzést adott a volt francia gyarmaton,

Gazda Árpád

2008. február 06., 00:002008. február 06., 00:00

kétoldalú megállapodás keretében 1500 katonát állomásoztató Franciaországnak, valamint a többi ENSZ-tagállamnak, hogy támogatást nyújtsanak a csádi kormányerőknek. Bernard Kouchner francia külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Párizsnak nem áll szándékában beavatkozni a harcokba. Annak indoklására, hogy Franciaország miért kezdeményezte a csádi lázadók elítélését New Yorkban, a francia államfő elmondta, hogy nem létezik többé „francia Afrika”, hanem Csádra is nemzetközi szabályok érvényesek, amelyekhez Franciaország is alkalmazkodni kíván. „A francia hadsereg nem azért van jelen, hogy bárkivel is szembeforduljon. De most, hogy egyhangúlag született egy ENSZ BT-határozat, ha Csád agresszió áldozatává válna, akkor Franciaországnak meglennének az eszközei, hogy ellenálljon egy ilyen, a nemzetközi jog szabályaival ellentétes akciónak” – hangsúlyozta az államfő. Sarkozy szerint „ezen most mindenkinek el kell gondolkodnia, és hagynia kell a törvényes kormányt dolgozni”.  Christophe Prazuck, a francia vezérkari főnök szóvivője után az államfő is cáfolta a csádi lázadók vádjait, melyek szerint a francia légierő részt vett az elmúlt napok harcaiban. „A francia hadsereg részéről egyetlen lövés sem dördült el, hacsak nem honfitársaink megvédésére. Ez esetben viszont jogos önvédelem történt” – mutatott rá a francia elnök.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés