Hirdetés

„Álságos, hazug vádirat” – erdélyi EP-képviselők össztüze a Magyarországot elítélő jelentésre

Egyöntetűen elítéli a három erdélyi magyar európai parlamenti képviselő az uniós törvényhozásban szerdán megszavazott Sargentini-jelentést, amely szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

Krónika

2018. szeptember 12., 23:082018. szeptember 12., 23:08

2018. szeptember 12., 23:132018. szeptember 12., 23:13

A Fidesz színeiben megválasztott Tőkés László EP-képviselő álságosnak, hazug vádiratnak nevezi a jelentést, tiltakozva a magyarországi „kollaboráns balliberális ellenzék és a nemzetközi Soros-lobbi áldemokratikus ellenséges hadjárata ellen”. Tőkés írásos hozzászólásában kitért a dokumentumban felemlegetett feltételezett magyarországi cigányellenességre és antiszemitizmusra, rágalmakra nevezve ezeket.

„Magyarország élen jár az antiszemitizmus elleni harc, a cigányság védelme és a tényleges menekültek, illetve országaik megsegítése terén” – szögezte le az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

Hirdetés

A Sargentini-jelentés ellen szavaztak az RMDSZ EP-képviselői is. Winkler Gyula felháborító és elfogadhatatlan gyakorlatnak nevezte, hogy az Európai Parlamentben „egyesek új szabályértelmezést hozhatnak csak azért, hogy igazuk legyen”. Az RMDSZ-es politikus szerint a keddi parlamenti vita hangneme és a szerdai szavazás menete is arra világít rá, hogy kettős mércét alkalmaznak Magyarországgal szemben.

„Azért szavaztam a Magyarországot alaptalanul elítélő Sargentini-jelentés ellen, mert az nem más, mint egy újabb felvonás abból a magyarellenes megnyilvánulás-sorozatból, amely az Európai Parlamentben tapasztalható évek óta. 2015-ben a migrációs válság kirobbanása volt a vízválasztó pillanat, mára pedig teljesen egyértelművé vált, hogy az EP-képviselők többsége nem a Sargentini-jelentésről szavazott, hanem a nyitott, gátak nélküli bevándorlást szorgalmazók tábora csapott össze a migrációt törvényes alapokon kezelő, szabályozni kívánó oldal képviselőivel” – idézte az RMDSZ hírlevele Winkler Gyulát.

Az EP-képviselő úgy véli, a kettős mérce „csúcspontja” az EP jogi bizottságának döntése volt, ahol pár nappal ezelőtt bejelentették, hogy megváltozott a kétharmados többség kiszámításának módszere.„Ma már nem az összes érvényesen leadott szavazatot veszik figyelembe, hanem csak az igen és a nem szavazatok számítanak – a tartózkodókat nem számolják” – kifogásolta a Hunyad megyei politikus.

Sógor Csaba szintén arra világított rá, hogy minden EU-s tagállam esetében azonos szempontok és mérce alapján kellene az Uniónak vizsgálódnia, ami az alapértékeket, illetve az emberi jogokat illeti, különben Magyarország ilyen szintű „pellengérre állítása” csak politikai alapú támadásként értékelhető. „A Sargentini-jelentés számos politikai alapú helyzetértékelést tartalmaz Magyarországgal kapcsolatban, ami egy politikai testülettől nem meglepő, ez azonban nem mentség arra a rengeteg valótlanságra és ténybeli tévedésre, ami a szövegben található. Egységes mérce és egyenlő elbánás hiányában meggyőződésem, hogy ez az eljárás csak politikai célokat szolgál” – szögezte le felszólalásában az RMDSZ másik EP-képviselője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés