2010. augusztus 12., 10:112010. augusztus 12., 10:11
A javaslatot a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának alkalmazását ellenőrző második jelentés tartalmazza, amelyet tegnap vitatott meg a szlovák kormány. Az ET jelentése rámutat: a 20 százalékos arány túlságosan magas, mivel a magyarokon kívül más szlovákiai kisebbség gyakorlatilag sehol, egyetlen településen sem éri el ezt az arányt.
A szlovákiai kisebbségek és a szakértők szeretnék elérni, hogy a hivatali nyelvhasználati küszöb 10 százalékos legyen. Ez a határ alapvetően a szlovákiai ruszinoknak, németeknek és a romáknak használna. Magyar szempontból csak mintegy kéttucatnyi települést érintene. A nyelvhasználati küszöböt a szlovákiai lengyelek és bolgárok esetében töröltetné el az ET. A pozsonyi kabinet eddig erről a követelésről nem volt hajlandó tárgyalni az érintettekkel.
Az európai testület azt is javasolja, hogy javuljon a kisebbségi tévé- és rádióadások hozzáférhetősége és finanszírozása, támogatása Szlovákiában. Bírálóan szól arról, hogy a kötelező szlovák nyelvű feliratozás gondot okoz a kereskedelmi televízióknak. Pozsony szerint viszont Dél-Szlovákiában 18 magyar nyelven sugárzó helyi televízió van, s ez állítólag annak bizonyítéka, hogy a feliratozás nem akadály. Emelni kellene az ET szerint a kisebbségi sajtó támogatását is. Az ellenőrző jelentés több ajánlást fogalmaz meg a szlovákiai romákkal kapcsolatban is. A dokumentum ajánlásai nem kötelező érvényűek, s minden állam önállóan dönti el, mit fogad meg azokból.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.