
Fotó: MTI
2008. november 17., 15:132008. november 17., 15:13
Gyakorlatilag eredménytelenül végződött a szombati magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó: Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő a megbeszélést követően a felvidéki Révkomáromban elmondta: Magyarországot nem elégíti ki Robert Fico válasza a Dunaszerdahelyen történtekkel kapcsolatban, és továbbra is úgy gondolja, egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a rendőrségi fellépés jogszerű és arányos volt a november 1-jei futballmérkőzésen. Mint fogalmazott: csalódást keltő, hogy a vizsgálati eredményt még mindig nem kapta meg Magyarország, annak ellenére, hogy ezt többször kérte.
A magyar kormányfő hat javaslatot tett Ficónak. Kezdeményezte, hogy mindkét kormány vállaljon garanciát arra: a kisebbségi oktatás és kultúra intézményeit megkülönböztetett figyelemmel segíti és támogatja. Ennek részeként a szokásosnál és átlagosnál több támogatást juttat nekik, és igényeiket pozitív megkülönböztetésben részesíti. Javasolta, hogy a kisebbségi oktatási intézmények szabadon használhassák a másik országban kiadott tankönyveket. Indítványozta, hogy a két ország politikusai fogadjanak el nemzeti-nemzetiségi magatartáskódexet, és állítsanak fel úgynevezett becsületbíróságot. A kormányfő szerint
| Gyurcsány Ferenc levélben fordul Robert Ficóhoz, amelyben azt kéri, hogy a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozásról folytasson a rendőrségtől független vizsgálatot, ennek eredményét pedig küldje el Magyarországnak. Gyurcsány Ferenc tegnap elmondta: a szlovák félhez várhatóan kedden megérkező levélben hivatalosan is kéri a rendőrségtől független vizsgálatot. Gyurcsány szerint a szlovák kormány megelégszik azzal, hogy a szlovákiai magyarság helyzete ne legyen rosszabb annál, mint amikor Robert Fico kormányt alakított. A miniszterelnök szerint azonban a szlovákiai magyarság ennél többet érdemel. |
a felmerülő nemzeti, nemzetiségi sérelmeket közös vizsgálattal tisztázhatnák. A miniszterelnök azt is kérte a Szlovák Nemzeti Tanácstól, hogy fontolja meg nemzeti és kisebbségi parlamenti biztos megválasztását, és függessze fel, majd vonja vissza a magyar nemzeti jelképek használatát korlátozó rendelkezést. Miután Fico a sajtótájékoztatón is megengedhetetlennek nevezte, hogy magyar fasiszták menjenek át Szlovákiába, Gyurcsány leszögezte: Európában a 21. században nincs fasiszta veszély, viszont megjelenik a türelmetlenség, a nacionalizmus és soviniszta bezárkózás. Fico szavaira reagálva, miszerint Szlovákiában gyorsabbak a szélsőségekkel kapcsolatos eljárások, a kormányfő annyit jegyzett meg, hogy örülne annak, ha az is kiderülne, mi történt a Malina Hedvig-ügyben.
Fico leszögezte: Szlovákia számára elfogadhatatlan a fasizmus és a szélsőséges eszmék exportja Magyarországról. Felkérte Gyurcsány Ferencet, hogy Budapest segítsen a probléma megoldásában. Leszögezte: ha valaki Szlovákiában magyar zászlót égetne el, azt börtönbe zárnák. Az állítólagos magyarországi fasizmus témáját többször is érintve Fico kifejtette: szlovákok nem járnak fasiszta egyenruhában Magyarországra, és nem égetnek magyar zászlókat. A szlovák kormányfő javasolta: létesítsenek a két ország között figyelmeztető rendszert, amely sürgős esetekben lehetővé tenné a hatóságok egyeztetését. Gyurcsány megjegyzéseire miszerint különbséget kell tenni egy, a társadalom peremén lévő csoport tevékenysége és egy kormánypárt tevékenysége között Fico kifejtette: Már eddig is több ízben elhatárolta magát a Szlovák Nemzeti Párt elnökének (Ján Slota) magyarellenes és a magyarokat sértő kijelentéseitől, s ezt a jövőben is minden szükséges helyzetben meg fogja tenni.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.